Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A korábban már közölt 7 százalékból csak átlagosan 4 százalék lesz alapbérfejlesztés.
Új részletek derültek ki a postások idei és jövő évi béremeléséről. Azt már tavaly év végén közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő, hogy 7-7 százalékos növekmény várható, most viszont a Magyar Posta Zrt. a Világgazdaság érdeklődésére azt is közölte, hogy a 7 százalékos fizetésemelés
nagyobb része (átlagosan 4 százalék) alapbérfejlesztés, a fennmaradó rész (átlagosan 3 százalék) azonban teljesítmény alapú emelésként valósul meg.
Ezt a cég úgy kommentálta, hogy „ezzel is díjazzák az elkötelezett és kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkavállalók munkáját”.
A bérfejlesztés összességében mintegy 21 ezer főre vonatkozik, de a vezető állásúakat nem érinti. Az alapbéremelést első alkalommal a januári bérrel, február elején kapják kézhez a dolgozók.
A cafeteriát is fejlesztik, annak éves bruttó keretösszege a 2024-es 300 ezerről idén 360 ezerre, 2026-ban pedig 420 ezer forintra nő. Ezen felül a Posta idén és jövőre bruttó 100-100 ezer forint összegű egyszeri kifizetést biztosít év végén a munkavállalóinak. A társaság közlése szerint a bérfejlesztés a 2023–2025. években összesen 43 milliárd forintjukba kerül.
A Világgazdaság azt is megkérdezte tőlük, tervezik-e, hogy a betöltetlen álláshelyekre vendégmunkásokat vesznek fel. Ez azért is kézenfekvő kérdés, mert új postabezárási hullám indult, és állítólag a cégnél tömeges elbocsátás helyett “programozott leépítés” zajlik. A Posta válasza röviden: nem fogják filippínók kivinni a leveleket. Hosszabban:
A vállalat továbbra is teljes összhangban működik a 445/2013. (XI. 28.) kormányrendelet előírásaival, amely alapján vendégmunkásokat nem alkalmaz, és a jövőben sem tervez ilyen lépéseket. A Magyar Posta számára elsődleges cél, hogy a hazai munkaerőre támaszkodva biztosítsa szolgáltatásai zavartalan működését.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.