Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Így is nőtt a dohánycég nyeresége, de csak százmillió forinttal.
Nagyot nőttek 2023-ról 2024-re a Philip Morris Magyarország Cigaretta Kereskedelmi Kft. bevételei, de a nyereség ehhez képest jóval kisebb mértékben tudott csak nőni, nem kis részben a pénzügyi műveletek nagy mínuszai miatt.
A társaság nettó bevétele belföldön a 2023-as 341 milliárd forint után tavaly 380 milliárd forintra nőtt, az exportbevételek pedig 2,8-ról 54 millióra. Érdekesség, hogy a céges beszámoló kiegészítő melléklete szerint a magyar Philip Morris a szlovák társcégtől tavaly nulla forint bevételt realizált, pedig egy évvel korábban még 1,2 millió forint folyt be az északi szomszédba vitt árukból. A csehországi export ezzel szemben jócskán megugrott, 1,6 millió forintról 54 millióra. Utóbbi szám ugye azt is jelenti, hogy a cég tavaly kizárólag Csehországba exportált. Egyéb bevételeik egy év alatt 5,2-ről 5,9 milliárd forintnyira nőttek. Az árbevétel emelkedését a cég egyrészt az eladott mennyiségek növekedésével, másrészt az áremeléssel indokolja.
A Philip Morris anyagjellegű ráfordításai 107 milliárdról 129 milliárd forintra nőttek tavaly, a bérköltség 2,7 milliárdról 3,3 milliárdra, ami 196-ról 201 fősre növelt dolgozói létszám mellett havi 1,3 millió forintos bruttó átlagbért jelent.
Az üzemi tevékenység eredménye 1,9 milliárdról 3,7 milliárdra nőtt, a pénzügyi műveletek bevételei pedig 1-ről 2,2 milliárdra, csakhogy közben a kamat és kamatjellegű ráfordítások 25 millióról 1,2 milliárdra, az egyéb ráfordítások meg 138 millióról 1,8 milliárdra ugrottak, melynek köszönhetően végül a pénzügyi műveletek eredménye a 2023-as 870 milliós pluszból tavaly 825 milliós mínuszba fordult.
A nyereség ezért egy év alatt 2,2 milliárdról csak 2,36 milliárdra tudott nőni. A cég ezt mind ki is fizette osztalékként egyedüli tulajdonosának, a svájci anyacégnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Eljött a drónok kora, ami alapjaiban változtatja meg a hadviselést. Ukrajna és Oroszország innovációban az USA előtt jár, egyre újabb, gyakran abszurd megoldásokkal próbálnak egymás elé kerülni.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.