Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Nvidia vezére idén már harmadszor járt Kínában.
Kínában járt Jensen Huang, az Nvidia vezérigazgatója, aki 2025-ben már harmadik alkalommal látogatott az országba. Mostani útja során több magas rangú kínai tisztségviselővel, köztük Wang Wentao kereskedelmi miniszterrel, He Lifeng miniszterelnök-helyettessel és a külkereskedelem előmozdításáért felelős bizottság elnökével is találkozott – írja a Reuters.
A minisztérium közlése szerint Wang Wentao azt mondta Huangnak, hogy reméli, a multinacionális cégek – így az Nvidia is – megbízható, magas színvonalú termékeket nyújtanak a kínai piac számára. Huang szerint Kína vonzó piac, és az Nvidia kész elmélyíteni az együttműködést a mesterséges intelligencia területén. Wang megerősítette, hogy Kína továbbra is nyitott a külföldi befektetésekre, és ez a nyitottság a jövőben csak bővülni fog.
Az Nvidia hivatalosan nem reagált, de Huang egy sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a kínai MI-fejlesztések – például a DeepSeek, az Alibaba és a Tencent modelljei – világklasszis szintet képviselnek, és a mesterséges intelligencia forradalmasítja az ellátási láncokat.
Huang szerint nagy a kereslet Kínában az Nvidia H20 chipje iránt, amelyet nemrég mentesítettek az amerikai exportkorlátozások alól, de az exportengedélyek megérkezése előtt nem indulhat meg a szállítás. Az Nvidia emellett kifejezetten a kínai piacra is fejleszt egy új chipet RTX Pro GPU néven, amely megfelel az amerikai szabályozásnak, és okosgyárak, valamint robotképzések céljaira készült.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.