Így készülnek a bankok a 3 százalékos lakáshitelre
Sorra jelentik be a bankok, hogy náluk is fel lehet majd venni a 3 százalékos lakáshitelt, előregisztrációval és kalkulátorral is próbálják csalogatni az ügyfeleket.
Kilenc bank biztosan elindítja szeptember elején a programot, van köztük, ahol már a honlapon is szerepel. Van azért különbség az ajánlatok között.
Szinte minden banknál elérhető lesz szeptember 1-jével az Otthon Start hitel, bár egy bank (MagNet*) még nem közölt pontos időpontot – írja a Bankmonitor.
A lap kilenc bankot kérdezett meg a hivatalosan szeptember 1-jétől elinduló kedvezményes lakáshitelprogramról, amely 3 százalékos államilag támogatott kamattal lesz elérhető azoknak, akik megfelelnek a feltételeknek.

A megkérdezett bankok – a CIB Bank, az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank, a MagNet Bank, az MBH Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank és az UniCredit Bank – válaszaiból a következők derülnek ki:
Sorra jelentik be a bankok, hogy náluk is fel lehet majd venni a 3 százalékos lakáshitelt, előregisztrációval és kalkulátorral is próbálják csalogatni az ügyfeleket.
*Frissítés, az OTP cikkünk megjelenése után közölte, hogy náluk is szeptember 1-vel lehet igényelni a hitelt.
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.