A Novamigra Therapeutics, a VRG Therapeutics spin-off vállalata közel 3 millió euró finanszírozást vont be vezető hazai és nemzetközi befektetők részvételével. A tőkebevonás célja a vállalat fejlesztésének, a VRG-145 migrénmegelőzésre szánt hatóanyagának gyártásfejlesztése, valamint az első humán vizsgálat (Fázis 1) Magyarországon való megvalósítása – írja közleményében a vállalat.
A migrén világszerte mintegy egymilliárd embert érint, és a betegek közel 40 százaléka igényelne megelőző kezelést. A jelenleg elérhető terápiák azonban sok esetben csak mérsékelt hatékonyságot mutatnak, rosszul tolerálhatók, vagy a betegek jelentős részénél nem vezetnek klinikailag releváns javuláshoz.
A migrénnel nemrég a HVG is hosszabb cikkben foglalkozott, ezt itt olvashatja:
Százmilliárdokba kerül a betegeknek és az államnak is, hogy egyre többen szenvednek migréntől Magyarországon. Minden nyolcadik embert érint, de csak a töredékük fordul panaszaival szakemberhez. Pedig érdemes kivizsgáltatni, mert már léteznek hatékony gyógyszerek, és esetenként az állam is beszáll a költségekbe.
Tavaly a Novamigra sikeres szakmai egyeztetéseket folytatott az amerikai FDA-val és a magyar NNGYK-val a VRG-145 klinikai tervéről, befejezte a Fázis 1 vizsgálatának tervezését, valamint megerősítette szellemitulajdon-védelmét az európai (EPO) és az amerikai (USPTO) szabadalmi hivataloknál két szabadalom publikációjával, illetve egy újabb szabadalom benyújtásával.
A finanszírozás lehetővé teszi a gyártásfejlesztési (CMC) folyamatok lezárását, valamint egy 36 egészséges önkéntesen elvégzett Fázis 1 (biztonságossági és farmakokinetikai) vizsgálat elvégzését – közölte a vállalat.
A Novamigra Therapeutics korábban közel 2 millió euró tőkét vont be az NFKIH támogatásával együtt a VRG-145 preklinikai fejlesztésére.
A fejfájás egy olyan probléma, amit időként mindenki megtapasztal. A szerencsésebbek csak ritkán, azonban vannak, akiknek szinte minden egyes napját megkeseríti ez a cseppet sem kellemes érzés. Érthető, ha előkerül a fájdalomcsillapító, ami viszont nem egyszer tovább ront a helyzeten.