Folytatódik a nyomozás, az ügyészség pénteken újabb közleményben számolt be arról a korrupciós ügyről, amelyhez vélhetően köthető Orbán Viktor leköszönő miniszterelnök öccse, Orbán Áron. A hatóság szerint befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt négy gyanúsított ellen indult nyomozás, munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos korrupció miatt két embert már őrizetbe vettek.
A gyanú szerint az egyik őrizetbe vett hatvanas férfi három évvel ezelőtt azt mondta egy nepáli munkavállalók toborzásával foglalkozó vállalkozónak, hogy politikai körökből kap megrendeléseket, és egy-két éven belül több tízezer munkavállalóra lesz szüksége. Állította, hogy befolyásos hivatalos emberekkel kiváló bizalmi kapcsolatban van, ezért gördülékenyen tud tartózkodási engedélyt szerezni a külföldi munkásoknak. Ezeket az állításokat a férfi két gyanúsított-társa is megerősítette a vállalkozónak.
A vállalkozó ezután szerződést kötött a férfi érdekeltségébe tartozó céggel – ő a másik őrizetbe vett gyanúsított –, majd 17 ezer euró előleget utalt a nepáli munkavállalók tartózkodási engedélyének mielőbbi intézésére. Az ázsiai dolgozók vízumkérelmeit azonban elutasították, de a több ezer eurós összeget nem utalták vissza a vállalkozónak a gyanúsítottak, hanem azt elosztották egymás között.
Az ügyészség közleményében leírtakból arra lehet következtetni, hogy egy olyan ügyről lehet szó, amelyet a Telex tavaly nyáron tárt fel, miszerint Orbán Áron egyik ismerőse azzal kérkedett munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozóknak, hogy politikai kapcsolatait felhasználva segít nekik elintézni, hogy a piacon meghatározó szereplővé váljanak. A férfi több százezer eurót beszedett a cégektől, ám az ígért tartózkodási engedélyeket végül nem sikerült elintéznie. Egyikőjük később több tízezer dokumentumot adott át a rendőrségnek, és feljelentést tett, majd néhány nappal később váratlanul meghalt.
Az ügyészség közölte azt is, hogy meggyanúsították azt az ügyvezetőt is, akinek cége a vízumkérelmeket benyújtotta. A hatóság szerint ez a gyanúsított bűnös úton azt is elintézte, hogy a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégét kiemelt, minősített foglalkoztatóként nyilvántartásba vegyék.
A hatóság pénteken négy helyszínen összehangolt eljárási cselekményeket hajtott végre, kutatásokat és lefoglalásokat végeztek, majd négy személyt gyanúsítottként hallgattak ki. Később elrendelték két személy őrizetét, két további gyanúsított szabadlábon védekezhet. Az akcióban részt vett a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda is.
Tavaly ősszel derült ki, hogy egy hangfelvételen Orbán Áron panaszkodik Héjj Dávid kormánybiztosnak arról, hogy szerinte a külügy konzuljai blokkolják az ő érdekeltségéhez kapcsolódó vízumkérelmeket. Ezt követően kiderült, hogy a felvételt maga Orbán Áron készítette. Az is kiderült, hogy egy általa vezetett cég valóban vietnámiaknak fizet képzést és szállást.
https://hvg.hu/360/20241009_orban-aron-tuzko-nandor-multi-shoot-vietnam-ebx
Nyitókép: Facebook / Orbán Áron