Úgy tűnik, teljes a káosz Pest megyében az akkumulátorfeldolgozók engedélyezések terén – írja az Átlátszó.hu.
A lap több ilyen üzem teljesen ellentmondásosnak tűnő helyzetére is rávilágít, kezdve a gödi Samsung-akkugyár területén bérelt telephelyet működtető Alteo Circular Kft.-vel. Az Éltex Kft. utódjaként működő Alteónak ezen a telephelyen 2021 óta volt hulladékgyűjtési és -előkezelési engedélye, ez azonban 2026 januárjának elején lejárt. Új engedélyt viszont csak két hónap „szünet” után, március 9-én, és csupán a hulladék gyűjtésére adott ki nekik a Pest megyei kormányhivatal.
Az ott begyűjtött hulladékot tehát át kell szállítani máshová, ahol kezelni lehet, az azonban a vonatkozó hatásvizsgálati tanulmányból nem derül ki, hová viszik az akár több száz tonnás rakományokat. Ez azért is fontos, mert a Samsung hulladékának kezelésével foglalkozó további cégek közül a SungEel Kft. Bátonyterenyén és Szigetszentmiklóson lévő üzemeinek a Pest megyei kormányhivatal nem kötötte környezetvédelmi engedélyhez az akkuhulladék-feldolgozást, annak ellenére, hogy a jogszabály ezt 2024 óta kötelezővé tenné. Ezeknek az üzemeknek az Átlátszó szerint nincsen töltött akkucellák lemerítésére szóló engedélye.
Nyitott hordókban tároltak akkudarálásból származó port a kistarcsai hulladékfeldolgozóban, megfelelő elszívóberendezések híján a levegőbe kerülő rákkeltő anyagok veszélyeztették az ott dolgozókat –derül ki abból a hatósági határozatból, amelyről az Átlátszó számol be. A gödi Samsung-gyárból is ide kerülnek a hulladékok. A cég több mint 16 millió forintos bírságot kapott a feltárt mulasztások miatt.
Az Alteónak pedig van egy kistarcsai feldolgozója – ott már 2023 óta folyik selejtes akkuk töltésmentesítése, csakhogy mindezt környezetvédelmi engedély nélkül végzi a cég. Tehát ez a feldolgozó, amely 16,2 millió forintos bírságot kapott dolgozói súlyos veszélyeztetéséért, elvileg nem is fogadhatná az ilyen típusú, Samsung-gyárból érkező hulladékot.
Az Átlátszó a fentiek alapján úgy értékeli, hogy teljes a káosz az akkufeldolgozókkal kapcsolatos engedélyezések terén. Miközben ugyanis a Pest megyei kormányhivatal a gödi telephely ügyében környezeti hatásvizsgálatot ír elő, ugyanez a hatóság más akkufeldolgozók esetében ezt nem teszi kötelezővé.
Megkapta a másodfokú környezetvédelmi engedélyt a bővülésre a dél-koreai Sungeel bátonyterenyei üzeme az Energiaügyi Minisztériumtól. Riasztó, hogy az akkuhulladék veszélyességi besorolása kapcsán a gödi Samsung-gyár engedélyére is hivatkoztak.