Az állami hirdetések nélkül milliárdos veszteséget termelt volna a Mediaworks, a TV2 Csoport és a Village Media is – írta meg az Átlátszó kedden, miután egy olvasójuk segített nekik, hogy az előző kormánytól kiperelt, de csak a kormányváltás után megkapott, több mint ezer pdf-fájlban szereplő médiaköltési adatokat fel tudják dolgozni.
Az informatikai jártasságot igénylő eljárás végére kiderült, hogy a kérdéses 2020–2024-es időszakban a Miniszterelnöki Kabinetiroda 109,6 milliárd forintos médiaköltést produkált, amelynek 76,97 százaléka a portál által kormánypártiként azonosított médiumokhoz került.
A legnagyobbak közül:
- 34,26 milliárd forint jutott a Mediaworksnek avagy a KESMA-nak,
- 22,31 milliárd a TV2 csoportnak,
- 10 milliárd a Village Mediának.
Utóbbi, kevésbé ismert vállalatot 2016-ban alapították arra a funkcióra, hogy országos médiakampányok esetén a megrendelő számára egy beszerzési láncba szervezzenek olyan helyi médiumokat, amelyekkel különben macerás lenne külön-külön leszerződni. A Village Média helyi médiumokból álló portfóliójába tartozott többek közt a Győr+ TV, illetve más vidéki nagyvárosok helyi tévéadói is.
A cég bekötöttségéről árulkodik, hogy egyik alapítója, Hidvégi Krisztina 2016-ban már a Balásy Gyula-féle New Landnél dolgozott, míg a cég többségi tulajdonosa, Balázs Ferenc később Rogán Antal egyik legközelebbi munkatársának, Nagy Ádámnak lett az apósa. Sőt a cég első székhelyére történő bejegyzésekor az egyik tanú Balásy Gyula volt. A céget alábbi cikkünkben mutattuk be részletesen.
https://hvg.hu/360/20260824_rogan-antal-balasy-gyula-kiperelt-iratok-rogan-cecilia-nagy-adam-sarka-kata-nepszava-tv2
De jutott például 1,7 milliárd forintnyi megrendelés a Magyar Hírlapnak, 1,57 milliárd a Bencsik András-féle Magyar Demokratának, és 1,3 milliárd forintnyi a Pesti Srácoknak is.
A kiadott dokumentumok 39 ezer adatsorából egy sem tartalmaz hirdetési tételeket az index.hu, hvg.hu, telex.hu, 444.hu, rtl.hu oldalakra vonatkozóan – emelte ki az Átlátszó.
Rogán Antal tárcájának összes médiamegrendelésének szűk 16 százaléka, mintegy 17 milliárd forintnyi tétel jutott a portál által semlegesnek – vagyis sem nem kormánypártinak, sem nem kifejezetten nem-kormánypártinak – kategorizált vállalatokhoz, míg a teljes kiadás 7 százaléknyi maradékán, egy 8 milliárd forintnyi összegen olyan nem kormánypárti, avagy kormánykritikus médiumok osztoztak, mint a Ringier Hungary (2,9 milliárd forint), az RTL Magyarország (2,6 milliárd forint), az ATV (1,5 milliárd forint) vagy a Népszava (1 milliárd).
A portál a megrendelések összegéből és a nyilvános céginformációkból azt is kiszámolta, hogy ezek a kormányzati megrendelések nélkül hozzávetőlegesen hogyan alakult volna az exkormánymédia gazdasági eredményessége.
https://hvg.hu/360/20260918_hvg-sajto-allami-hirdetesek-atrendezodes-szerencsejatekzrt-media
A Mediaworks Zrt. például 34-35 milliárd forint hirdetést bevételt mutatott ki a kérdéses időszakban. Ami a kormány megrendelései nélkül mintegy 8,9 milliárd forintos negatív eredményre lett volna elég. A TV2 csoportnál a portál számításai szerint körülbelül 9,7 milliárd forint lett volna a veszteség, a Village Media pedig közel 2,8 milliárd forint veszteséget „termelt” volna a vizsgált időszakban.
https://hvg.hu/itthon/20260916_ceg-feljelentes-tanacs-zoltan-penzszivattyu-allam-beszerzes
Nyitókép: HVG / Lakos Gábor