Nyertest hirdettek a Petőfi híd felújítására kiírt közbeszerzésen

A jövő év végéig az is eldől, csak államegóvó beavatkozásokat fognak végezni, vagy teljeskörűen felújítják a hidat.

  • HVG

A Speciálterv Kft. nyerte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) májusban, a Petőfi híd felújítására kiírt közbeszerzését. A cégnek első lépésként az engedélyezési terveket kell elkészítenie, és a szükséges hatósági engedélyeket megszereznie. A BKK szerint ez a szakasz 2027 végéig tarthat.

Ezt követően a Fővárosi Önkormányzat dönt arról, hogy a kiviteli tervezés során kizárólag az állagmegóvó beavatkozásokat, vagy a híd teljes körű felújítását és fejlesztését kívánja megvalósítani.

A nyertes pályázó korábban nyert már BKK által hirdetett közbeszerzést, 2021-ben lehetőséget kapott arra, hogy elkészítse a tervezett Aquincumi hídhoz kapcsolódó közlekedési hálózat részletes megvalósíthatósági tanulmánytervét. A projekt kivitelezése, amit az óbudai és az újpesti önkormányzat sem támogat, jelenleg nincs napirenden.

A Petőfi híd felújítása évtizedek óta esedékes. Utoljára teljeskörűen 1979-1980-ban renoválták, azt követően 1996-ban végeztek rajta részleges beavatkozást. 2013-2014-ben megszüntették a vasbeton pályalemez hőmérséklet-ingadozás miatt bekövetkezett tágulásait – a lemezek ázása miatt a pálya alatti tartószerkezet jelentős korróziós károkat szenvedett.

A Petőfi híd korszerűsítésének előkészítése több éve zajlik. 2021 és 2023 között tanulmányterv, fővizsgálat és célvizsgálat készült, a BKK pedig összeállította a tervezési közbeszerzéshez kapcsolódó műszaki dokumentációt. Az engedélyezési tervezést követően indulhat a kiviteli tervezés, majd a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés, amely várhatóan 2028 őszén jelenik meg. A tényleges munkakezdés – ha meglesznek rá a szükséges források – 2029-ben várható.

Hozzászólások