Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Újra téma a Ryanair budapesti megjelenése a Finanacial Times feltörekvő piaci szerkesztőségi blogjában.
Újra téma a Ryanair budapesti megjelenése a Finanacial Times feltörekvő piaci szerkesztőségi blogjában. A szerzőt is élénken foglalkoztatja, hogy vajon mekkora állami támogatásért cserébe nyit 5 gépes bázist Ferihegyen a messze legnagyobb európai diszkont légitársaság, de választ persze ő sem kapott.
Michael O'Leary, a nagyszájú vezérigazgató az erre vonatkozó kérdésekre feltette a szájzárat, szóvivője pedig csak annyit mondott a FT újságírójának, hogy "az anyjának se árulná el, de még a papjának se."
A cikk idézi Budai Gyula blöffszagú bejelentését arról, hogy gigakártérítést kell fizetnie az államnak a reptér felé a Malév után kiesett forgalom miatt, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy semminemű piaci reakció nem volt erre.
Ha egy pillanatig is komolyan gondolná a piac az ezer milliárdos összeget, arra számottevő reakció lett volna. Egy elemző szerint azért nem volt semmi bemozgás, mert egyrészt politikai üzenetnek tartják a befektetők Budai beszólását, másrészt az új érkezők nagyrészt betöltik a Malév helyét, így kérdéses, hogy támad-e egyáltalán kárpótlási kötelezettség.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.