Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Március elején tizenhárom budapesti járatát törli a Ryanair, mert nehezményezi, hogy a budapesti reptéri hatóságok...
Március elején tizenhárom budapesti járatát törli a Ryanair, mert nehezményezi, hogy a budapesti reptéri hatóságok ragaszkodnak a légitársaság pilótáinak és személyzetének ellenőrzéséhez.
A Ryanair angol nyelvű közleményében "hülye", "idióta" procedurának nevezi az eljárást - írja a hvg.hu. A magyar fél arra hivatkozva ragaszkodik az ellenőrzéshez, hogy az uniós szabályok szerint szükség van erre, ha egy gép elhagyja a schengeni övezetet. Ennek során útlevél elenőrzésen kell részt venni többek között a repülőgép személyzetének is.
A társaság szerint azonban ilyet az EU-s jogszabályok nem írnak elő, a Ryanair által használt többi 170 uniós reptér egyikén sem alkalmaznak ilyen eljárást. A törlés a Memmingenbe, Thessalonikibe, Badenbe, Manchesterbe tartó járatokat érinti.
A Ryanair levélben fordult a Budapest Airporthoz, amelyben megírta, hogy nincs jogi alapja a magyar hatóság követelésének. Értesítette a repteret, hogy a 25 perces fordulóval induló írországi és nagy-britanniai járatain a budapesti személyzet március 1-jétől nem veti alá magát az eljárásnak. Ezután - a közlemény szerint - a Budapest Airport március 1-jén a manchesteri, március 2-án a baden badeni járatnak nem adott felszállási engedélyt, a járatokat törölni kellett.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.