Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Csendes közleményben fejezi ki a Budapest Airport rosszallását amiatt, hogy a VII.
Csendes közleményben fejezi ki a Budapest Airport rosszallását amiatt, hogy a VII. kerület polgármesterének javaslatát elfogadta a parlament, ennek értelmében a súlyos gondokkal küzdő reptérre milliárdos plusz terhet raknak.
A BA keddi közleményében hangsúlyozza: rendkívül szigorú takarékossági intézkedéseket vezettek be, befagyasztották 10,5 milliárd forintos idei fejlesztési terveik megvalósítását és kénytelenek elbocsájtani 180 munkavállalót. A cég szerint a repteret üzemeltető cég egyébként is a túlélésért küzd, az új telekadó törvénytervezet pedig további súlyos terheket ró a Budapest Airport vállára.
A közleményben a BA emlékeztet arra, hogy tavaly 675 millió forint (2,4 millió euró) telekadót fizetettek. A parlament által 2011 decemberében elfogadott telekadó törvénymódosítás nyomán a Budapest Airport mintegy 1,6 milliárd forint (5,7 millió euró) telekadót kellett volna, hogy fizessen, ami mintegy 2,4-szeres adóemelés. A hétfőn elfogadott törvénymódosítás rekordnagyságúra 2,25 milliárd forintra (7,9 millió euró) emeli az évente fizetendő adót, ez a tavalyi szint 330 százaléka - emeli ki a cég kifejtve, hogy "miközben az egész magyar légiközlekedés eddigi legsúlyosabb válságát éli és az iparághoz kapcsolódó vállalatok - köztük a Budapest Airport a puszta túlélésükért küzdenek, a telekadó prés további szorítása súlyos károkat okoz".
A nemzeti légitársaság csődje nyomán több ezer munkahely került veszélybe a légiközlekedésben, az idegenforgalomban és a szállodaiparban Magyarországon. Ebben a helyzetben gyors, átgondolt és hatékony lépésekre lenne szükség, nehogy a "Malév-dominó" másokat is maga alá temessen - fűzi hozzá a BA, amivel nehéz nem egyetérteni. Ehhez képest a döntésnél úgy tűnik csak egy szempont volt: kellett a pénz a fideszes vezetésű önkormányzatnak.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
Balásy Gyula cége több mint 10 milliárd forintért bonyolítja a rendezvényeket, ehhez jöhet még a tűzijáték.