Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lehet, hogy mégis összejön egy új Malév?
Lehet, hogy mégis összejön egy új Malév? Az előkészítés kulcsfigurájának tűnő Déri Tamást megkereste az MTI nyilatkozatért, ő pedig így reagált: "ameddig nincs döntés, addig nem kívánok nyilatkozni új légitársaság alapításáról".
Ahogy reggeli cikkünkben is írtuk, a Népszava arról írt keddi számában, hogy ő állna annak a konzorciumnak az élén, amely egy új légitársaságot hozna létre. A Magyar Nemzet pedig Vécsei Mihályra, a Malért egyesület elnökére hivatkozva azt írta, hogy a Malért nem csak a Déri Tamás volt Malév-vezérigazgató nevével fémjelzett befektetői csoportosulással tárgyal, ugyanakkor az elnök megerősítette a lapnak, hogy a Tensi-csoport tulajdonosa több forgatókönyvet, dokumentumot bocsátott a rendelkezésükre.
Déri Tamás - utalva arra, hogy a sajtóban több elképzelésről is nyilatkoztak már - az MTI kérdésére annyit mondott még: összefogásra van szükség. Majd kiderül, mire gondolt pontosan, a helyzet alapvetően egyszerű: két dolog kell az új légitársasághoz, sok befektetői pénz és állami (nem pénzbeli) támogatás. Ha a kormánynak kedves emberek összedobják a zsét, akkor lehet a dologból valami.
A Malév volt vezérigazgatója a magyar nemzeti légitársaság február 3-án történt leállása után nem sokkal egyébként azt mondta: egy új légitársaságot a jelenlegi helyzetben kisebb flottával kellene létrehozni, és fokozatosan bővíteni a gazdaságos üzemelési méretig.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.