szerző:
MTI

Az elismerést Szabó Béla, a Magyar Köztársaság csíkszeredai főkonzulja adta át ünnepség keretében a díjazottnak. Az elismerésben minden évben 35 olyan, külföldön élő magyart részesítenek, akik kiemelkedő szerepet töltenek be nemzeti kultúránk őrzésében, gazdagításában. Kozma Mária több mint húsz kötet, történelmi regény, novellagyűjtemény, mesék és színpadi mesejátékok szerzője.

Írói tevékenységét és a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztőjeként végzett könyvszerkesztői munkásságát Nagy Miklós Kund közíró méltatta, a romániai magyar PEN Klub ajánlását pedig Székedi Ferenc újságíró ismertette. Szabó Béla szólt Kozma Mária művelődésszervező munkásságáról is, mondván, hogy férjével Tőzsér József könyvkiadóval együtt számos író-olvasó találkozót szerveznek a Székelyföldön, Erdélyben, de rendszeresen részt vesznek magyarországi könyves rendezvényeken is.

Kozma Mária irodalmi munkássága mellett 450 kötetet szerkesztett. - Nem mindig könnyű kibékíteni egymással a szerkesztői munka taposómalmát és az író alkotói szabadságát - közölte az írónő. A turisztikai tárgyú könyvektől, a történelmi, művészettörténeti és művelődéstörténeti munkákig, irodalmi művekig mindent szerkeszt.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

MTI Autó

Késik az e-útdíj bevezetése

Várhatóan 2010-ig nem vezetik be a már többször is megtorpedózott, úthasználattal arányos elektronikus díjfizetési rendszert (ED).

Elküldték a földügyekért felelős államtitkárt

Elküldték a földügyekért felelős államtitkárt

Lehet, hogy mellélő a Huawei ezzel a hirdetéssel?

Lehet, hogy mellélő a Huawei ezzel a hirdetéssel?

Timmermans: Orbán álljon ki a saját döntéseiért

Timmermans: Orbán álljon ki a saját döntéseiért

Hivatalos: itt a 280 lóerős új Ford Focus ST

Hivatalos: itt a 280 lóerős új Ford Focus ST

"Kunhalmi megint nekiszaladt az alytónak?" - máris mém lett az MSZP helyesírási bakijából

"Kunhalmi megint nekiszaladt az alytónak?" - máris mém lett az MSZP helyesírási bakijából

Veterán autót is lefoglalt a bliccelés miatt a MÁV

Veterán autót is lefoglalt a bliccelés miatt a MÁV