Egy magánképügynökség értékesítené az interneten a vele szerződő közgyűjtemények digitális repróit. A múzeumi színtéren sokan sokfélét gondolnak arról, hogy kinek jó ez, mi keresnivalója egy magáncégnek a közgyűjteményekben s viszont: versenyezzen-e egy múzeum kemény üzleti terepen?
Látogató a Múzeumok Éjszakáján Másodlagos felhasználások © MTI |
A kultúrára koncentráló képügynökség nem kér kizálólagosságot egyetlen közgyűjteménytől sem, nem kíván jogokat birtokolni; amit vállal, az a képek forgalmazása egy megfelelően marketingelt webes interfészen. Amit pedig kér, az negyven százalék a digitális kép árából.
Lesz közgyűjtemény, amely igent mond, és lesz, amely nemet. Hanem a helyzet ennél mégis bonyolultabb. A terület rendezetlen, s ennek intő jele, hogy néhány közgyűjteményben fotósok saját zsebre is bizniszelnek a képeket felhasználni kívánó kiadókkal, sajtósokkal. Meglehet, a Cultiris darázsfészekbe nyúlt, pedig csak üzletet akar csinálni - és kínálni másoknak.
Egy neve elhallgatását kérő, fővárosi közgyűjteményben dolgozó múzeumi szakember némileg szkeptikusan kommentálja mindezt: "A gyűjtemény a múzeum számára olyan, mint az aranyrudak a bank széfjében. Nem kellene ehhez túlságosan közel engedni magánvállalkozásokat. Itt valakik ingyen jutnak közkincshez, amit aztán forgalmazni tudnak. Az igazi probléma az, hogy a kulturális területen a közszféra és a magánszféra együttműködése átgondolatlan és szabályozatlan."
Számos nagy közgyűjtemény fennatartója, az OKM (Oktatási és Kulturális Minisztérium) mindenesetre teljesen másképp gondolja. Vígh Annamáriától, a múzeumi főosztály vezetőjétől azt a választ kaptuk, hogy az OKM egyelőre nem tud ugyan a Kossuth üzleti megkereséseiről, de jónak tartja a koncepciót. Az egyes intézményekre bízza, hogy szerződnek-e; az ilyen döntések az ő kompetenciájukba tartoznak.
Rendszerek és szemléletek
A megoszló vélemények rámutatnak a dolog kérdéses pontjaira. Az állam a Nemzeti Fejlesztési Terv keretében igen komoly, több milliárdos beruházással megkezdett egy közgyűjteményi digitalizációs programot, s az egyszeri szemlélő azt hinné, hogy a végeredményként létrejövő rendszer majd efféle vállalkozások, akár egy képügynökség létrehozását is lehetővé teszi. Ha ez jó üzlet, csinálják meg a múzeumok? Forráshiányos időkben, amikor a fenntartó is a bevételnövelésre ösztönöz, logikus volna.
Hasonlóképpen gondolja ezt Bánki Zsolt is, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) informatikai szakértője. "Több éve fut a digitalizációs program, a felelőse az OSZK, azaz az Országos Széchényi Könyvtár. Egy pilot-programja hamarosan realizálódik is, amely éppen egy digitális képkönyvtár létrehozását célozta. Úgy gondolom, ez a modell a későbbiekben közgyűjteményi képügynökségi funkciók ellátására is alkalmas lehet, akár több intézményt összefogva" - magyarázza a szakértő. Egyben jelzi, nem hiszi, hogy a PIM igent mondana egy üzleti ajánlatra, ha adott esetben maga is létre tudja hozni az értékesítési felületet.
A Cultiris képviseletében Földes László a hvg.hu-nak azt mondja: "A gyűjtemények anyagainak digitalizálása egy dolog, az értékesítési infrastruktúra kialakítása és profitábilis működtetése pedig egy másik".
Mint mondja, a gyűjteményekkel olyan konstrukcióban állapodnak meg, amit azok saját jogi státuszuk szerint elfogadhatónak tartanak. A múzeumok maguk továbbra is felhasználhatják gyűjteményeiket fotóértékesítés céljára, a kérés csupán az a magáncég részéről, hogy más ügynökségnek ne bocsássák rendelkezésére.
Az biztos, hogy egy piaci szereplő előnyösebb helyzetben lesz, mint egy múzeum: előbb fogja megtalálni a felhasználókat. "Megkeressük a potenciális 'nagy' ügyfeleket, azaz a könyv- és lapkiadókat, szerkesztőségeket, médiavállalkozásokat, reklámstúdiókat, és elébe megyünk a várható igényeknek" - mondja Földes. "Mindez nem a gyűjteményeket terheli, hiszen ők érthető módon inkább a kutatómunkára összpontosítanak - a reprodukciók értékesítésére nem tudnak vagy nem akarnak időt szánni, nincs lehetőségük apparátust, infrastruktúrát kialakítani erre."
© Marton Szilvia |
Az OSZK címzetes igazgatója, az elektronikus dokumentumok kezelésével szakértőként foglalkozó Bánkeszi Katalin nem így látja. "Természetes, hogy megjelenik a kereskedelmi szféra, ha látja a felhasználói igényt és azt is, hogy a közgyűjteményi oldalon nem, vagy csak lassan mozdulnak a kereskedelmi szolgáltatások irányába" - mondja és leszögezi, nem lát konkurenciát a képügynökségben, sem agresszív piacteremtési szándékot a Cultiris stratégiájában; ez szerinte sokkal inkább egy újabb megjelenési lehetőséget jelenthet a közgyűjteményeknek. Elárulja, hogy az OSZK is tárgyal velük, lesznek is olyan, nem jogvédett anyagaik, amelyek az együttműködésbe majd belekerülnek. Van, amit a könyvtár, és van, amit a Cultiris digitalizál.
"Lehet úgy értelmezni egy képügynökség megjelenését, hogy valakik 'elveszik' a lehetőséget a múzeumok elől, merthogy a 60 százalék helyett 100 is lehetne az övék. De értelmezhető úgy is, hogy a múzeum számára is áll a lehetőség. Forgalmazhatja a digitális képeket maga is, ha megvan a technikai, infrastrukturális és marketing háttere. Ebben az együttműködésben ezt átvállalják tőle. A 60 százalékot pedig vissza is forgathatja akár egy hasonló tevékenységbe, fordíthatja további digitalizálásra vagy a szolgáltatásai bővítésére" - összegez a szakember. Ő valószínűnek tartja, hogy a közgyűjteményi digitalizálás eredményeire kereskedelmi szolgáltatások is ráépülnek, amikhez majd nem kell harmadik szereplő. "Talán nem is olyan sokára" - teszi hozzá.
Ki fizet a jogokért?
A hvg.hu kérdésére Bencsik Barnabás, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója a jogi háttérre, illetve annak időnkénti rendezetlenségére mutat rá. "Alapkérdés a képek jogi státusza. Ha például egy kortárs művész munkájáról van szó, amely közgyűjteményben található, ki és mennyit fizet a múzeumnak, a művésznek és a reprodukciót készítő fotósnak?"
A Cultiris a jogok és jogdíjak kérdéséről ezt mondja: "A fotó készítőjének és a gyűjtemény kezelőjének együttesen tudjuk felkínálni a felhasználási jogdíj 60 százalékát. A kettejük közötti megosztás a tárgyalásokon dől el."
Talán csak véletlen, hogy ebben a bekezdésben nem szerepel az alkotó, azaz a művész. Arról nem szólva, hogy a jogdíjat a felhasználónak kellene fizetnie. A képzőművészeti színtéren közös jogkezelést végző Hungart azonban még nem tud arról, mit akar a képügynökség, és mit a múzeumok.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
