Bár a Primary című dokumentumfilm az 1960-as wisconsini, demokrata előválasztási csatározásnak állít emléket, vagyis közel öt évtizede lezajlott eseményekről szól, a jelenlegi monstre kampány érdekes aktualitást ad a műnek. Ez volt ugyanis az első alkalom, amikor az operatőrök és a riporterek csapatot alkotva, folyamatosan mozogva követték a jelölteket, s így olyan felvételek elkészítésére nyílt lehetőségük, amelyekre korábban még soha.
Jackie Kennedy idegességét nem tudta leplezni a kamerák előtt © AP |
Korábban még soha, s, ahogy a filmben is elhangzik, azóta sem. A tévétársaságoknak ugyanis megtetszett a módszer, így Drew és stábjának tagjai voltak az első, s egyben az utolsó olyan tévések, akik ennyire közvetlenül, mások által nem zavartatva rögzíthették a demokrata jelöltek – Hubert Humphrey és John F. Kennedy szenátorok – tevékenységét, akik ráadásul teljesen spontánul viselkednek, nyoma sincs még bennük a napjaink politikusaira jellemző kameraérzékenységnek, nem próbálnak mesterkélten, a nézőkben rokonszenvet ébresztő módon viselkedni, csupán magukat adják.
Bár a Primary kétségtelenül értékes, történelmi és médiatörténeti szempontból kivételes alkotás, a készítők visszaemlékezése helyenként a múlt ködébe révedő nagypapák sztorizgatását idézi, s sokszor hosszasan időznek a néző számára kevésbé érdekes technikai részletek felett. Persze érdekes látni az első olyan felvételt, amikor az operatőr nagylátószögű lencsével felszerelt kamerájával nyomul Kennedy után a tömegben, azt az érzetet keltve a nézőben, hogy maga is egy lépéssel a későbbi elnök mögött furakodik a rajongók közé. Mai szemmel persze semmi szokatlan nincsen benne, hiszen egy pár perces híradóban számtalan hasonló képkockát láthatunk, azonban a tény, hogy korábban még nem készült hasonló, mégis izgalmassá teszi a látványt.
Ennél is érdekesebb Jacqueline Kennedy megjelenése a felvételeken. A mostani kampányban a jelöltek házastársának kulcsfontosságúra nőtt a szerepe, elég Michelle Obamára, Cindy McCainre, s természetesen Bill Clintonra gondolni. A XXI. században az elnökségre aspiráló politikusoknak már nem elég egy dekoratív díszítőelem a háttérbe, partnerük kiállása és véleménye legalább annyira fontos, mint a szavazók elé terjesztett politikusi program. Jackie Kennedy még megelégedett a háttérbe húzódó, a politikából kimaradó feleség szerepével, aki kisugárzásával és karizmájával vonzotta a választókat. Az egyik felvételen jól látható, hogy miközben magabiztosan beszédet intéz egy választási gyűlés tagjaihoz, a háta mögött idegesen tördeli az ujjait. Ez is olyasmi volt, amit korábban nem láthattak a tévénézők, napjainkban pedig már egy kampánystáb minden tagja kínosan ügyel rá, hogy a fellépő mindig a lehető legnagyobb bizalmat kiváltó stílusban álljon a kamerák elé.
A kéztördelő Jackie O-ról a felvételt készítő Albert Maysles is megemlékezett az alábbi videón látható interjúban.
A Primary a mai, szenzációhajhász stílusúra hangolt dokumentarista alkotásokkal szemben valódi régiségnek tűnik, nincs alatta zene, sem fojtott hangú narráció, csupán a készítők visszaemlékezéseit hallhatjuk az eredeti hangok fölött. Ironikus módon éppen Drew újítása vált végül annak a spontaneitásnak a gyilkosává, amelyet a mozgó kamerák segítségével meg tudtak örökíteni. S bár a Primary 60 percével talán picit hosszú a témáját tekintve, a történelmi jelentőségű felvételeket egyszer mindenképpen érdemes megnézni, főleg úgy, ha összehasonlítjuk napjaink nagyfelbontású, surround-hanggal rögzített videoriportjaival, ahol a kamera már nem csak megfigyeli a szereplők viselkedését, hanem puszta jelenlétével alakítja, szabályozza is azt.
A film megtekinthető a november 4-én kezdődő Verzió fesztiválon.
