A makettek azonban itt vannak, tovább élnek, és némelyikük elkápráztatja a látogatót. Nem is mindig azzal az építészi teljesítménnyel, amelyet bemutatnak, szemléltetnek, hanem a maguk mívességével, a szellemes anyagválasztásával vagy -kezelésével, a kifinomultságával vagy éppen a brutális egyszerűségével. Az aprólékos manualitással nyűgöz le például a Földes és Társai Építésziroda a nagykovácsi református templom tervpályázatának modellje, amit Falb Anita, Antal Gabriella és Török Bence makettezett (714. szoba). Plaszticitásával, nagyvonalú rusztikus megoldásával pedig Kendik Géza (A4 Stúdió) tervezte szentendrei új temetőnek a betonba öntött modellje, amit az Ivánka Beton Design készített el (317. szoba).

A szervezők reménye szerint biennálévá alakuló fesztivál mostani témája a pályázat. Hozzátehetjük: többnyire (szükségszerűen) az elbukott pályázat. Az építészi munka frusztráló jellegzetessége, hogy a tervek nem valósulnak meg, vagy úgy épülnek meg, hogy „az anyja” sem ismer rá az eredeti plánumra. Hogy mást ne mondjuk, itt látható Janesch Péternek és kollektívájának a terve is a hamvába holt kormányzati negyedről (309. szoba). A makettépítő ennél szerencsésebb: az ő munkája végén ott a produktum. Janeschék terveiből nem lesz semmi, de Csizmadia Géza lézerrel söröskartonba gravírozott makettje kész van, megtekinthető. (A fiatal alkotó szerepel filmünkben, bár nem erről a munkájáról, hanem egy pécsi rendezvény- és hangversenyterem pályázati modelljéről beszél.)

De a modellező mennyire tekintheti sajátjának az elkészített makettet? Tevékenysége nyilvánvalóan alkalmazott ipar/művészet, ám egyben interpretáció is, és mint ilyen joggal érdemelne meg nagyobb elismerést. Mint ahogy vannak hanglemezek, amelyeken az szerepel nagyobb betűvel hogy J. S. Bach: Goldberg-variációk, hogy aztán meg másokon az előadó, Marija Jugyina vagy Glenn Gould neve legyen nagyobb betűvel szedve, úgy a makettezésnek is megvannak a maga tehetségei, akik saját területükön olykor jobbak, mint a tervezők. A bécsi BEHF iroda nem túl eredeti manilai szállodatervénél például biztosan koncepciózusabb, hogy az épületszelvényeket fémből öntötték ki, a krómozott felület tükröződik, és lehetőség van a szintek elforgatására is (315. szoba).

Ideális esetben az építész maga a modellező is, vagy legalábbis a tervező csapatnak van makettkészítő tagja. Erre a nagy állami tervezőirodák eltűnése és a számítógép térhódítása óta hazánkban alig akad példa. Persze építész és makettes között enélkül is gyümölcsöző lehet a kapcsolat. A Schüller és Tsa Építésziroda, illetve Kocsis Ferenc modellező (filmünk egyik hőse) együttműködését dicséri az a budafoki víztoronyterv, amelyet a 310. szobában látni. A bonyolult, kerekded és hullámzó formák, a többféle anyag, a míves megmunkálás kiemelik a terv rafinált könnyedségét.

A magyar pályázati rendszer nem kedvez a makettezőknek. No, nem azzal, hogy egyre több versengésnél feltétel a modell. A megrendelés jó, ebből élnek a derék makettezők. Ám az már kevésbé, hogy nálunk a makettek leadási határideje azonos a tervekével. Nyugaton a maketteket később kell leadni, mert figyelembe veszik a tervezés menetét, hogy akár az utolsó pillanatokban jelentősen megváltozhatnak a tervek, amihez szegény modellezőnek nehéz rögtön alkalmazkodni.

A hazai építészek általában sem kényeztetik el makettkészítő társaikat, akik pedig sokszor maguk is céhbeliek. A tárlaton alig látni olyan tervdokumentációt, amelyen szerepeltetnék a modell forrását. Sokat elárul a honi állapotokról, hogy a kiállításon a terveket jegyző irodák vagy tervezők mellett nincs feltüntetve a modellezők neve. A fiatal építész szervezők legalább ez alkalommal gyakorolhattak volna gesztust a névtelen mesteremberek felé. Talán majd a következő makettkiállításon.

A mostanin eredetileg 100 makettet helyeztek volna el a KÉK által ideiglenesen használatba vett százszobás, lebontására váró Szervita téri irodaépületben. Szép kerek szám. A szervezőkben a koncepcióalkotásnál talán motoszkálhatott Peter Greenaway 1992-es, a bécsi Hofburgban rendezett kiállítása, amidőn a brit filmrendező-képzőművész nem kevesebbet, mint a világot akarta megszámlálni, összelistázni, kiporciózni. Később a holland Saskia Boddeke operarendezővel közösen dramatikus előadást is készített e bűvös szám ihlette enciklopédiáról. Az enumeráció a szándéka a pesti tárlatnak is: sorra venni az építészeti makettek technológiai és funkcionális sokszínűségét. A megcélzott százas szám ugyan nem jött össze – ha jól számoltuk, hatvan szobában hatvan makettet látni –, ám a kiállítás teljesíti hivatását, és akár szájtáti csodálkozásra, akár elmélyült tanulmányozásra alkalmat kínál. Munkaközi, koncepcionális, kísérleti, a megrendelőnek szánt marketing célú („parasztvakító”), várostervezési alkotások sorjáznak szép sorban a termekben.

A változatosság itt tényleg gyönyörködtet. Éppen ezért nehéz kiemelni egyes műveket. De aki veszi a fáradságot, és november 30-áig ellátogat a Szervita tér 8.-ba, majd végigjárja az ötemeletnyi (!) kiállítást, ki ne hagyja a 717. szobát és a párizsi David Tajchman Maximum display című kétszintes modelljét. Felesleges keresgélni rá a szavakat: egyszerűen szép.

Zádori Zsolt