Ipkovich György, Szombathely szocialista polgármestere úgy véli, mégsem kidobott pénz, amit a tervek megvásárlására költöttek, hiszen véleménye szerint a városnak több olyan középülete van - ilyen például az új sportcsarnok -, amely azért épülhetett fel rövid idő alatt, mert egy hasonló tervpályázatot már előtte lefolytatott a város.
A tervpályázatra a kormányzat biztosította a szükséges anyagi forrást, így az önkormányzatnak nem került pénzébe. A kormány eredetileg a színházépítés előkészítésére nyújtott 1,8 milliárd forint céltámogatást, amelyet később a gazdasági válság miatt a helyőrségi művelődési otthon színházi célú átépítésére ütemeztek át és hozzájárultak, hogy a már meghirdetett tervpályázat költségeit is ebből fedezzék.
A kedden kihirdetett pályázati eredmények szerint a 18 meghívott pályázó közül a Zsuffa és Kalmár Kft. nyertes pályaműve 8,5 millió forintos díjban részesült, a második helyen végzett a budaörsi Sztájl Vizuális Alkotó Bt. pályázata (6,5 millió forint), míg a harmadik helyen a budapesti Wéber Építésziroda Kft. csapatát díjazták 5 millió forinttal. Ugyancsak 5 millió forintos harmadik díjban részesült a budapesti Finta és Társai Építész Stúdió Kft. alkotógárdája is. A tervpályázaton rangsorolás nélkül további három pályamunkát díjaztak 2-2 millió forinttal.
A pályázat eredményhirdetésén bejelentették, hogy az önkormányzat rövidesen tárgyalásokat kezd a nyertes pályázóval a részletes építészeti tervek elkészítéséről, amelynek során jelentős változtatásokat kell majd végrehajtani, be kell ugyanis építeni azokat az elemeket, amelyeket a többi díjazott tervben a legjobbnak ítélt a bírálóbizottság.
A megvalósításban az anyagi források hiányán túl gondokat okozhat, hogy az új kőszínház számára kijelölt helyen a volt SZTK rendelőintézet épülete áll, amely a Vas Megyei Önkormányzat tulajdona. Az épületre a város nem élt elővásárlási jogával, így azt a megye nyilvános értékesítésre meghirdette.
Terv van, de pénz nincs a szombathelyi színház építésére
A budapesti Zsuffa és Kalmár Kft. nyerte el az első díjat a Weöres Sándor Színház új épületének tervezésére kiírt kétfordulós meghívásos tervpályázaton, a teátrum felépítésére azonban a következő években aligha lesz lehetőség, hiszen a kivitelezéshez szakemberek szerint 8-10 milliárd forintra lenne szükség.

Meghalt Keresztes Tibor, Cintula, az első magyar DJ
Kovács Gergely: Milliókkal támogatta a Pokorni Zoltán vezette hegyvidéki önkormányzat a kormány propagandáját
Aczél György nem szerette, a beatkorszak elsodorta, de közönsége hű maradt hozzá – száz éve született Vámosi János
És akkor a kormány belenyúlt az üres zsákba, hátha van miből osztogatni
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.