Az Ember Judit nevét viselő díjat - amelyet a közönségszavazatok alapján ítélték oda - Bokor Balázs főkonzul nyújtotta át. A díjnyertes film a világhírű magyar elméleti matematikus életéről szól. A főkonzulátus, a Los Angeles-i Egyesült Magyar Ház, a William Fox Magyar Filmklub és a Bunyik Entertainment közös szervezésében kísérleti jelleggel megtartott rendezvénysorozaton 28 filmet mutattak be magyarországi, továbbá amerikai és kanadai magyar rendezők alkotásaiból március 25. és 31. között.Bokor Balázs úgy tájékoztatott: a főkonzulátus az Ember Judit közönségdíj alapításával az ismert filmművész emlékének adózott. Ember Judit klasszikus értelemben vett független filmes volt. Alkotásainak témái az 1970-es évektől kezdve kiváltották a politikai döntéshozók tiltakozását. Határozat című filmjét az Amerikai Filmintézet Los Angelesben beválasztotta minden idők száz legjobb dokumentumfilmje közé.A fesztivál sikere alapján a főkonzulátus partnereivel együtt a jövőben is tervezi hasonló dokumentum- és rövidfilmes seregszemlék megtartását. A szervezők célja az volt, hogy népszerűsítsék a magyar dokumentumfilmes műfaj eredményeit. Ebben a kategóriában ennyi filmet egyszerre korábban nem láthatott a Los Angeles-i közönség.A főkonzulátus a fesztivál legsikeresebb filmjei között említette Al Ghaoui Hesna Néma bölcsők, Salamon András Meséld el... és Pigniczky Réka Hazatérés, továbbá Nordin Eszter Roma álom és Határtalan szülők, Szalay Péter Három vándor, Papp Gábor Zsigmond Kémek a porfészekben, valamint Forgács Péter Hunky Blues című alkotását.
Átadták a közönségdíjat a Los Angeles-i magyar dokumentumfilmes fesztiválon
Csicsery György San Franciscó-i magyar-amerikai rendező N, az egy szám: Erdős Pál portréja című alkotása nyerte el az első Los Angeles-i magyar dokumentum- és rövidfilmfesztivál közönségdíját - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön az esemény társszervezője, a helyi főkonzulátus.
Magyar Péter: A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Mi marad Trumpból? – a holnapi félidős választás esélyeit mérlegeli a világsajtó
Épp a félidős választás előtti nap emelkednek csúcsra az üzemanyagárak az USA-ban
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
Nem hisz a független újságírásban, mégis a Független Közmédia Testületbe jelölte a Fidesz Császár Attilát
„Este kaptunk egy e-mailt” – tíz nappal a forgatás előtt állították le Molnár Áronék filmjét
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Új politikai erő alapjait tette le Fekete-Győr András, miután kilépett a Momentumból
Zelenszkij: októberben rekord veszteséget szenvedett el az orosz hadsereg, volt olyan nap, amikor 2250 főt vesztettek
Sky News: Az orosz hadsereg az oleski tűzszünetet kihasználva fegyvereket csempészett be a területre
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Tao: Kormányzati jóváhagyás kellett minden 300 millió forint feletti programra
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
A kutatók beazonosítottak több kockázati tényezőt is, de még keresik azt az okot, ami mindezt megmagyarázza.