2010-ben 45,2 milliárd, míg 2011-ben 33,7 milliárd forint tervezett gyártási költséggel regisztrált Magyarországopn forgatott filmeket az NMHH, a Napi Gazdaság pedig úgy tudja, a hatóság szerint az előzetes tárgyalások alapján 2012 a tavalyinál is jobb év lesz.
Magyarországon fogják leforgatni ugyanis A katedrális című kanadai-német tévéfilmsorozat folytatását is, Az idők végezetéig címmel, valamint Keanu Reeves főszereplésével is nálunk készült a 47 Ronin című szamurájfilm is, 4,2 milliárd forintos költéssel. Brad Pitt zombifilmjét, a World War Z-et 3,5 milliárdos magyarországi költéssel regisztrálták, de 1,6 milliárdot hagyott az országban a Titanic tragédiáját feldolgozó brit minisorozat, 1,2 milliárdot pedig egy másik brit sorozat, a Birdsong is.
5,1 milliárdot költöttek el tavaly Magyarországon a Jeremy Irons főszereplésével készülő Borgiák című kanadai-ír-magyar sorozatra is, a forgatás azonban folytatódik, 2012-ben már a harmadik évadot fogják filmre venni. Európai koprodukcióban Magyarországon készült Gérard Depardieu főszereplésével az Asterix és Obelix legújabb része is, erre 3,5 milliárdot költöttek el Magyarországon.
Tavasszal újabb sztráok és forgatások érkeznek az országba: Bruce Willis szintén Magyarországon fogja forgatni a Drágán add az életed ötödik részét, de nálunk fog forgatni Shia LaBeouf is, a The Necessary Death of Charlie Countrymen című filmet. Sőt, Maygarországon készül majd az Artúr és Lancelot című film is Gary Oldmannel.