Politikai kabarét mutattak be a Vörösmarty Mihály Gimnázium végzősei Jövőképtelen címmel. A diákok humoruknál vannak, életrevalók és határozott jövőképük van. Csak az nem biztos, hogy a jövőt Magyarországon képzelik el.

Lendületes, szókimondó és szatirikus - ilyen az a közel egyórás előadás, amit a gimnázium Transzparens nevű társulata Perényi Balázs és Somogyi Tamás rendezésében vitt színre. A rendezőpáros két éve dolgozik együtt, elmondásuk szerint sikeres munkaviszonyuk kulcsa folyamatosan stimulált agyi állapot. Balázs rendezőként és drámatanárként dolgozik, ő a hazai diákszínjátszás egyik orákuluma. Tanítványai közül fedezte fel Tamást is, aki végzettsége szerint színész-bábszínész, és a mostani rendezésükkel egy időben színháztörténetet is hallgat.

Berényi Márta

„A maszkos-bábos színdarab egy hosszú próbafolyamat eredménye - mondja Somogyi Tamás. - Fél éve beállítottunk két nagy tekercs papírral, ollóval és ragasztóval. Azóta nagy utat jártak be a maszkok.” A lazán összefűzött jelenetek minden perce és figurája életre kelt: az ötdzsippes pénzembertől a rappelő terhes anyán át a lekvárt ajándékozó nagyszülőkig. Az előadás közéleti problémákat mutat be röviden és pontosan, úgy, hogy mindenki azonnal tudja: melyik közszereplőre, melyik botrányra kell gondolni. Amikor a diákszínjátszók egy újabb maszkot húznak és újabb nemet mondanak, sokszor és hangosan kiáltanak a hataloméhségre, a korrupcióra, rasszizmusra és az intoleranciára.

Aki nem figyel eléggé, az könnyen lemaradhat egy jól időzített, szívbemarkolóan ütős poénról. A darab vége után hálálkodó és könnyes nézők szegezik tekintetüket a tizenkét meghajoló diákra. Horváth Lilla kicsit zavarban meséli: „Nagyon furcsa érzés, amikor sírva odajönnek az emberek, és azt mondják, milyen katartikus élményben volt részük. Persze van, akinek nem tetszik, de az a jó benne, hogy elgondolkozik rajta. Volt olyan is, aki azt mondta, nem tetszik neki, de ha mi ötvenszer játsszuk, ő ötvenszer eljön és megnézi.”

Bukowszki Márk, az iskola végzős diákja szerint: „Aki közömbös, az egyszerűen nem érti. Én az egészet végignevettem. Ez nagyon rólunk szól. Mi vagyunk azok, akik valami újat kezdhetnének el, ugyanakkor az érettségi után kilépünk a gimnáziumnak nevezett burokból és kikerülünk valami bizonytalanba, szembesülünk a valósággal.”

Lilla, mint az osztályából legtöbben, színésznő szeretne lenni. "Elkezdtünk gondolkozni azon, hogy ha itthon nem jön össze nekünk, akkor kimegyünk külföldre" – mondja. "Folyamatosan robbantgatják fel a jövőmet, most januárban nem tudtam, hogy a szak, amire négy éve tanulok, indul-e jövőre. Ez borzasztó érzés, mintha zsinóron rángatnának. Lilla szerint a darab célja az, hogy rávezesse az embereket arra, hogy ezt így nem szabadna hagyni. „Az durva, hogy az emberek félnek, hogy nem mernek beszélni. És az a baj, hogy nem ok nélkül, mert hangyaként pöccintenek arrébb, ha valaki ki mer állni valamiért. És ez tényleg ijesztő. Ijesztő, hogy a tanáraink féltek az előadásunk után, hogy mi lesz, ha emiatt bezárják az iskolát.”

Barényi Márta

A diákokat válaszait hallgatva nem maradt kétség afelől: saját gondolatok és mondatok hangzottak el a színpadon is a kifejező, sajátkészítésű maszkok mögül. Frech Lívia olyan külföldről hazatér lányt alakít az egyik jelenetben, akinek nem jött össze az élet. Lívia saját életének főhőseként mégsem a külföldi létbizonytalanságtól tart a leginkább: „Félek, hogy nem fognak felvenni. És akkor máshol fogom megpróbálni azt, amit szeretnék.”

Firnigel Kristóf a közhelypolitikus hálás szerepét kapta. A figura egy kártyalapokból álló maszk mögül karattyolja és böfögi az érthetetlen szavakat a mikrofonba. Kristóf rendezői pályáról álmodik, és persze szeretne valami maradandót alkotni. „Ehhez persze hozzátartozik a külföldi tapasztalat - mondja az elszánt, első felvételi kudarcán túli színjátszó. - Egyre inkább úgy látom, nem jókedvemben fogok kimenni, hanem mert nincs más lehetőségem. Szerintem az embernek ne a megélhetésért kelljen harcolnia. A megélhetésért dolgoznia kelljen, harcolnia azért kelljen, hogy azon túl tudjon teljesíteni.”

A társulatban nem mindenki egyformán kiábrándult és dühös. Lilla is és Fruzsi is Magyarországon képzelik el a jövőjüket. Fruzsi derűlátónak vallja magát, ő is színészi pályára készül. „Én azért mennék ki, hogy világot lássak és rájöjjek: itt a helyem. Mert magyarnak érzem magam. Lehet, hogy elmegyünk, de talán nagyobb lendülettel jövünk vissza...” Lilla valami egészen mást hiányolna: „Ha hisz benne az ember, annak van igazsága, hogy abban egyediek vagyunk, ahogyan összetartunk. Mondjuk, már régóta nem láttam ilyesmit.”

Fruzsi az előremutató tetteket hiányolja leginkább: „Én egy feladatnak gondolom, ami most itt van. Ha a problémákat tologatjuk évekig, akkor majd az én unokámnak kell azokat megoldania. Azt mondom, hogy oldjuk meg mi. Nehéz lesz, és még az is előfordulhat, hogy vajaskenyéren kell élnem. Nem mártírkodni szeretnék, hanem megteremteni azt itthon, amit külföldön keresünk.” Kristóf helyeslőn bólogat: „Az a baj, hogy a politikusok nem úgy látják, mint Fruzsi." - Majd hozzáteszi: "A darabban mi vagyunk azok, akik kiabálunk, hogy segítség, mi leszünk nemsokára a döntéshozók és ti így hagyjátok itt nekünk ezt az országot!”

Berényi Márta

Perényi Balázs sem tekinti a Jövőképtelent sötét komédiának, hanem sokkal inkább olyan darabnak, ami változtatni, felrázni akar. „Azt látom, amint a fiatalok elkezdenek foglalkozni ezekkel a dolgokkal, akkor megszületik bennük a tenni vágyás. Nem igaz, hogy ez egy cinikus tespedő, marihuanafüstben feloldódó nemzedék. Igenis van energia, csak kell vele foglalkozni.” A diákokon darabon innen és túl is látni ezt a fajta energiát. A Transzparens Társulat ezen túlmenően még a felelősségtudatot is képviseli.

Az előadást számos díjjal ismerték el a tavaszi színjátszó fesztiválokon, főképp a maszkos játékért, a bábokért és a rapbetétért. A társulat az Országos Diákszínjátszó Fesztivál jóvoltából lehetőséget kapott arra, hogy bekerüljön a Pécsi Országos Színháztalálkozó kísérő programjába. Az idei évadban a társulat szerepel majd a Múzeumok Éjszakáján, a következő évadban pedig több felkérést kapott budapesti állandó színházaktól.