szerző:
Szandtner Veronika
Tetszett a cikk?

Börtönben naplót vezetni logikusnak tűnik. Addig is telik az idő. Ha meg a naplóíró történetesen sztár, akkor a fogva tartása ideje alatt is jó pénzt csinálhat. Nem Stohl András az első, akinek ez eszébe jutott, így támogatta kint maradt szeretteit Zalatnay Sarolta is. De az még Ómolnár Miklós szájából is túlzásnak hat, hogy ez a börtönnapló kordokumentum. Kézbe vettük Szalai Vivien Magyar börtönpokol - 150 nap a rács mögött, a rideg valóság, amit Stohl András látott című könyvét

Tévé helyett napló van

Stohl András, az első ijedtség után eltökélten érkezett meg a Kozma utcai börtönbe, hogy letöltse közlekedési balesetet okozó ittas vezetésért kapott öt hónapját. Szalai Vivien bulvárújságíróval megállapodtak, naplót fog vezetni élményeiről. A kéziratokat kéthetente kapta meg az újságírónő, aki serény szerkesztésbe kezdett, hogy Stohl memoárjából minél hamarabb könyv szülessen. Az emberek emlékezete rövid, addig kell ütni a vasat, amíg meleg.

Börtönbe vonulása előtt Szalai Vivien még gyorsan készített egy interjúkötetet a megtört színésszel, azt vitték is, mint a cukrot. De hát öt hónap nagy idő, már senki sem emlékszik rá, hogy Balázs helyett annó Stohl vezette volna az X-Faktort. Sőt, már talán arra sem, hogy az első X-Faktort még Balázzsal együtt vezette Ördög Nóra.

Éppen befelé tart
MTI / Beliczay László

Mindegy, fel kell eleveníteni az emlékezeteket. Mert Stohl András újra szabad és ha el is tűnt a képernyőről, azért hasznosan töltötte idejét: kordokumentumot jelentetett meg a magyar börtönviszonyok rideg valóságáról.

Felszögezték egy pap herezacskóját

Kétszer négy négyzetméteren élni, hetente egyszer fürdeni tényleg pocsék dolog. Valószínűleg olyan emberrel sem kellemes érintkezni, aki megölt egy papot és felszögezte az áldozata herezacskóját. Stohl András tapasztalatain valószínűleg magyar rabok ezrei osztoznak, az ő élményeikre mégsem kiváncsi senki kocsmai  ivócimboráikon kívül. Annál inkább Stohléra.

Végre egy pozitívuma a sztárságnak, gondolhatnánk. A színész-műsorvezető most majd jól odaszól a hatóságoknak, s felemeli szavát az áldatlan magyar börtönviszonyok ellen. De sajnos nem erről szól ez a könyv. Hogy is szólhatna, amikor a Kozma utcai börtön őreinek szürke hétköznapjaiba végre egy kis fényt hozott Stohl jövetele.

A Bors és a Sztory történelmének részesei lettek, s a krónikában senki sem szeret antihősként szerepelni. Így hát az egyik őr képkeretet csempészett be Stohlnak, amelybe kislánya képét téve kicsit otthonosabban érezhette magát a rab, a másik vallomást tett neki szerencsétlen magánéletéről, a harmadik színdarab rendezésével bízta meg rögtön egy hét fogság után.

Még a legszivatósabb őr is csak kioktatta: „Nyílik az ajtó, belép, én persze azonnal felállok, ez a rend. Aztán rákezdi: nem érdekli, hogy tudja, ki vagyok, ha valaki először találkozik vele, mutatkozzon be előírásszerűen…Ő mindent szabály szerint csinál, és csak ezt várja el másoktól is. Megértettem. Lehet, hogy ez a vallomás azért szakadt ki belőle, mert meglepődött a hozzáállásomon. Ő szándékosan provokált, én viszont végig tisztelettudóan válaszoltam, s talán egy kis lelkiismeret-furdalása volt. Persze tudom, naiv vagyok..”  Talán egy picit.

A Kozma utcai börtön hírhedt kegyetlenségének, amely bejövetele előtt Stohlt is nyomasztotta, híre-hamva sincsen a könyvben. ’Hála Istennek’-lélegezhetnénk fel, ha nem ötlene fel bennünk rögtön az a sanda gyanú, hogy nem minden rabot Stohl Andrásnak hívnak a Kozma utcában.

„Rájöttem, alapvetően nem is a puccos kajákat szeretem”

A könyvből kiderül,  hogy Stohl alapvetően egyszerű fiú „Egy hét sem telt el a börtönben, amikor rádöbbentem, hogy alapvetően nem is a puccos kajákat szeretem. Örülök én a párizsinak is.” Mint ahogy azt is bevallja, mennyire megbánta fogsága alatt, hogy olyan kevés estét töltött együtt a családjával.

Az Alexandra Pódiumon tartott könyvbemutatón egyébként Stohl meglepően közvetlenül beszélt tapasztalatairól: „ A börtöntől nem változik meg az ember, inkább csak kérgek rakódnak rá. Visszatartó hatása van a fogságnak, de nevelő nincsen. Az ember sajnálja az elvesztegetett időt, fél évet dobtam el én is az életemből. De ettől senki sem lesz szerintem jobb ember. Mint ahogy feloldozást is csak a környezetem és azok adhatnak nekem, akiknek fájdalmat okoztam.”

Ómolnár Miklós és Szalai Vivien kétségbeesetten bizonygatták a jelenlévő bulvár újságíróknak, hogy Stohl András nem változott meg, lesznek még botrányok, ergó van itt még anyag! Stohl viszont csak a vállát vonogatta és mosolygott: „Lehet, ezt ti kívülről biztos jobban  látjátok.”

Ez pedig kijött
Wikipedia

Valószínűleg nem Stohl András hibája, hogy börtönnaplója mégsem kordokumentum lett, mint ahogy az sem, hogy még a börtön után sem tűnik elég rosszfiúnak. Elvállalta a szerepet, amit PR-esei kiosztottak rá, hagyta, hogy a bulvár analizálja őt, de a könyvbemutatón mindvégig kissé kívülről figyelte a nagy felhajtást.

Nem tudni, hogy unszolásra vagy saját indíttatásból, de ő egyszerűen csak leírta börtönbéli mindennapjait. Nincsenek nagy zokogások, sem amerikai börtönfilmekbe illő megaláztatások, viszont az alapvetően könnyed hangvételű írásban olykor mégis felbukkan a tépelődő ember: „Szar érzés rájönni, hogy pótolható vagyok. Hogy beugranak a szerepeimbe, és mással is simán lemegy az előadás. Hogy nélkülem is működik a világ.”

Talán ezért a néhány mondatért érdemes elolvasni a könyvet, nem Stohl András börtönbéli vígnapjaiért.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!