Ókovács elvitte L. Simont az Erkelbe - fotó

Március elsején megnyílik az Erkel Színház, de egyelőre csak próbaüzemben működik, hiszen a felújítás még zajlik. A beruházásra 1,8 milliárd forintot fordítanak - mondta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár csütörtökön az épület bejárásán.

  • MTI MTI
Ókovács elvitte L. Simont az Erkelbe - fotó

A 100 napos próbaüzem kezdetéig néhány dolog, például a nézőtéri vizes helyiségek megújítása véglegesre elkészül - mondta Mozsár István, a Magyar Állami Operaház megbízott ügyvezető igazgatója. Az emeleti büfében kicserélték az elektromos vezetékeket és megtisztították a két monumentális Bernáth Aurél-freskót. Volt olyan öltöző, amelyet teljesen át kellett vakolni, másokat csak kifestenek. 

A színpad ideiglenes borítást kapott, a színpadgépészet, a lámpapark, a zenekari árok klímájának javítása, a végleges színpadborítás mintegy 400 millió forint költséggel június 9. után, a nyári szünet alatt készül el, a külső környezetet pedig ősszel rendezik. A novemberi hivatalos átadást november 7-én, Erkel Ferenc születésnapján, a magyar opera napján ünnepélyes házavatással rendezik. 

MTI - Máthé Zoltán

Béres Lajos, a fővállalkozói munkát elnyert Laki Zrt. vezérigazgató-helyettese azt mondta, hogy a nehezebb nyári munkálatoknál nem számít meglepetésekre, előzőleg alaposan felmérték az épület állapotát, amelyet utoljára 1961-ben renováltak. Arra azonban felkészültek, hogy a próbaüzem alatt azon a részen, ahol a művészek és a technikai munkatársak dolgoznak, adódhatnak új feladatok.

A bejáráson L. Simon László kultúráért felelős államtitkár kiemelte, hogy az Erkel Színház, amely Budapest legnagyobb nézőterű színháza, nem uniós, hanem nemzeti forrásból újul meg. 

Tavaly még külön soron szerepelt az építkezésre szánt összeg a költségvetésben, a 2013-as büdzsé azonban már együtt kezeli a Magyar Állami Operaház működési támogatását és az Erkel felújítását, erre összesen 8,3 milliárd forintot szántak. Az államtitkár véleménye szerint az ország legnagyobb kulturális intézményének 2014-ben ismét 8,3 milliárd forintot kellene kapnia, most már a két ház működtetésére. 

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója kifejtette: az Erkel Színháznak eredeti és vállalt feladatát, a népoperaként való működtetést teljesítik már az évad hátralévő, próbaüzemnek nevezett hónapjaiban is. 

A színház a Pas de troi című balettesttel nyílik meg, amelyen a Pécsi és a Győri Balett, valamint a Magyar Nemzeti Balett egy-egy darabját mutatják be. A három egyfelvonásost március 2-án és 3-án is játsszák. Márciusban a Primavera nevet viselő sorozat a vidéki színházak operatársulatait vonultatja fel, a minifesztiválon a Kolozsvári Magyar Opera művészei is fellépnek. 

A továbbiakban családi szórakozást ígérő darabok láthatók: a János vitéz és a Pomádé király új ruhája, valamint népszerű operák, például a Don Giovanni, az Aida és a Don Carlos kerülnek színre az Erkel színpadán. A próbaüzem alatt sok száz diák láthatja Erkel Hunyadi Lászlóját, amelyet előkészítő beszélgetésekkel is népszerűsítenek.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.