Balla István
Balla István
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Több ezer ember búcsúztatta az Alföldi-korszakot vasárnap este. A háromórás gálán több mint százan léptek színpadra – majd tűntek el a süllyesztőben. Éjfélkor lekapcsolták a környék világítását, ezzel véget ért egy vaskos fejezet a magyar színháztörténetben.

Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila közösen kiállnak a színpadra. Előbbi elmondja, büszke a maga mögött hagyott öt évre, és mennyire fáj neki, hogy alulmaradt a pályázata a másik kiváló jelöltéhez képest, akinek sok sikert kíván a munkájához. Az új direktor megköszöni elődjének a sikeres öt évet, bejelenti, hogy a legtöbb futó darabot természetesen színpadon tartja, hiszen színvonalasak és tódulnak rá a nézők. Majd Alföldi színpadikusan átnyújtja a Nemzeti kulcsát utódjának. Ezután közös műsort ad a volt és leendő társulat (amelyben rengeteg egyezés van persze). Valahogy így kellene egy normális országban lebonyolítani egy Nemzeti Színház átadás-átvételt.

Nem így történt. Az előzmények (a pályázatok politikai értékelése, a méltatlan nyilatkozatháború) után nem is történhetett így. Volt ugyan búcsúgála vasárnap, de azon nem vett részt a hétfőtől hivatalba lépő Vidnyánszky. Sőt, az egész estében ott volt a „mi és ők” kettéválasztása. „Az élet nem áll meg” – mondta például egy ízben Dés László – „ezt jó, ha tudjuk mi is, és ők is”.

Alászálltak

Odabent – a lépcsőkön és pótszékeken ülőkkel felturbózott - teltház, odakint az óriáskivetítőt követve több ezer fiatal és idősebb ember búcsúzott az Alföldi-korszaktól. A mintegy három órás műsorban a Nemzetihez (eddig) kötődő színházi emberek, társulatok, zenészek, írók léptek színpadra. Mohácsi János viszonylag egyszerű dramaturgiára építette a gálát. A hátsó ajtón belép a soron következő művész, előresétál az - állandóan jelen lévő és nem mellesleg kitűnő - zenekar tagjai között, előadja a számát, majd lesüllyed a színpad alá. Gyakorlatilag mindenkit elnyelt a süllyesztő, a végén az egész nemzetis társulat is alászállt.

A gála előtt a leköszönő igazgató Törőcsik Marival közösen felavatta a balkonon a három éve elhunyt Kállai Ferenc szobrát. Ezt a gesztust a következő vezetés is támogatta – mondta Alföldi, majd hozzátette: „most már felavattuk Kállai Feri szobrát, menjünk be, és építsük tovább a sajátunkat”.

Félszavakból is

Nádasdy Ádám volt az első, aki a színpad hátsó ajtajában megjelent. Humoros, és egyben lehangoló versben mondta el, mennyire meg kellett szokni ezt a ronda épületet („felfújt hólyagot”), hogy kint van a város szélén, hogy nem lehet színház után beülni egy étterembe vagy egy italra sehová a környéken, s hogy ennek ellenére a falakon belül mégis csodák történnek. Majd ő tűnt el először – vastaps kíséretében – a süllyesztőben.

Csákányi Eszter újraértelmezte a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország c. dalt
©

Máris jött Bodrogi Gyula, aki a „Fizetek főúr” című sanzont énekelte, és – naná! – mindenki értette, mit jelent, hogy „holnap talán már egy másik főúrnak” fizet. Majdnem minden produkció – nem is titkolt – áthallásokra épített, lehetett az Pogány Judit „Az egyiknek sikerül, a másiknak nem”-je, a TÁP Színház Ovibeat-feldolgozása (amiben azt éneklik, hogy „Nem, azért sem, nem fogjuk hagyni, hisz végül is az ovi a miénk, harcolunk a boldog oviért!), vagy Kulka János Isten veled, Budapestje, amiben elköszön a várostól, ahol „ezentúl minden csak sötét lesz”. Még annak is jelentősége (politikai jelentősége) volt ez este, amikor Dés László a szaxofonszólójába beépítette az „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére” dallamát.

Megható pillanatok voltak viszont, amikor az elhunyt nagy öregek felvételről „kapcsolódtak be” a műsorba – Garas Dezső, Kállai Ferenc, Hollósi Frigyes.

Színház és Vidámpark

Nádasdy Ádámon kívül Térey János, Darvasi László, Spiró György, Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter (felvételről) és Závada Pál képviselték az irodalmi vonalat. (És süllyedtek el persze a színpad alá.) Kis esszéik, jegyzeteik keményen, ugyanakkor általában maró iróniával bírálták nem csak a Nemzeti Színház társulatának szétverését, hanem az egész mai kulturális vezetést és politikai osztályt.

Talán Parti Nagy Lajos volt kivétel, ő közvetlenül nem politizált. Cinema veríték címmel olvasta fel a korábban már megjelent jegyzetét arról, mi történik, ha egy hivatalnoknak a Himnuszt állítják be mobilcsengőhangnak, és az okostelefon a metrón megszólal.

Együtt süllyedtek le
©

Spiró viszont egyenesen „képviselői indítványt” olvasott fel a Nemzeti Színház új arculatának tárgyában. Ebben többek közt azt indítványozta, hogy vonják össze a Nemzeti Színházat a Vidámparkkal, továbbá, hogy az amúgy is a színház alá tartozó Színművészeti, Geológiai, és Közigazgatási Egyetem hallgatóival be kell kapcsolódni az intézménynek a nemzeti párválasztó kampányba. Sőt kijelenti azt is, hogy meg kell változtatni a színház nevét Magyar Nemzeti Nemzeti Színházra. (A sima Nemzeti Színház nevét ugyanis korábban lejáratták egyesek – szól a „képviselői indoklás”.)

Závada Pál kicsit átlépte a „komoly irodalmár”-imázst, és némi segítséggel dalra is fakadt. Petri György 30 éve írt, de mai napig is fájóan aktuális Széljegyzet egy vitához című versét énekelte magyarnóta-dallamra: „Túl az Oderán, innen az Uralon / szerveződik a rémönuralom, / a trafikokban rágógumibot /– prefogyasztói világállapot.”.

A másik Nemzeti-igazgató

Ha utódja nem is, Alföldi Róbert elődje megjelent a színpadon. Megindító pillanat volt, a közönség tombolt. Jordán Tamás Hevér Gáborral játékos versikében adták elő az elmúlt öt év fontosabb történéseit. (Vastaps, süllyesztő.)

Az est azzal zárult, hogy a Nemzeti Színház társulata közösen énekelt a János vitézből, pontosabban az Egyszer élünkből egy dalt, egyre energikusabban, miközben Stohl András, le akarta őket inteni. „Az Isten szerelmére, miért akartok színházat csinálni!” – kiáltotta. A társulat csak énekelt tovább. Majd süllyedni kezdett, s bár jó néhányszor az addigra álló közönség szűnni nem akaró dübörgő vastapsa, kiabálása, füttyögése, bravózása nyomán vissza-visszaemelkedett, végül úgy ahogy voltak, eltűntek a színpad alatt.

Ezután a bentiek nem látták, de kimentek együtt az erkélyre, ahonnan a több ezer kint rekedt embertől is bezsebelték az elismerést. Ez az erkélyjelenet leginkább a világbajnok focicsapatok hazatérése utáni fogadtatására emlékezetett.

©

Nincs elég meleg

A gála után a színházból a hátsó ajtókon át terelték ki a népet – köztük többek között Mesterházy Attilát, Hiller Istvánt, Kéri Lászlót, Ragályi Elemért, Ascher Tamást, vagy egy sor színészt Elek Ferenctől Dobó Katáig –, de kint folytatódott a piknik, immár zenés-táncos műsorral.

Itt is megjelent Alföldi. „Hát, hogy stílszerű legyek, nincs elég meleg” – mondta, majd megköszönte a közönségnek a támogatást és bejelentette, hogy éjfélig engedélyezték a bulit, kérte, utána mindenki menjen haza. A színpadról lejövet megrohamozták a rajongók, autogramot, közös fotót kértek tőle. Alig bírt elszabadulni.

©

Éjfélkor aztán vége lett a koncertnek, lekapcsoltak minden villanyt a környéken. Hivatalosan és jelképesen is véget ért az Alföldi-korszak.

Hazafelé a kocsiban azon gondolkodtam: vajon elképzelhető lenne, hogy öt év múlva Alföldi is fellépjen egy Vidnyánszky-búcsúbulin?

Amúgy Kispált hallgattam: „Ha ez itt a vég, az nagyon derék.”

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!