Mit csinálsz, ha elkezd esni az eső egy kerekasztal-beszélgetés közben, és nincs fölötted tető? Kapsz egy ernyőt, és kinyitod. Reagálsz a változásra. Az egyik előadó tartja a másik fölé is, amíg az beszél, aztán cserélnek. Vekerdy Tamás meg feláll az asztaltól, és hátrasomfordál a kabátjáért. Mikor egyre hevesebben verik az esőcseppek a Bródy Stúdió kopottasra dizájnolt belső udvarát, követed a többieket a felső szintre, és viszed magaddal a pattogzóan romantikus lépcsőházban a székedet, mert akarsz még valamit hallani arról, hogy lehet-e tenni valamit a környezetünk jobbítása érdekében. A változásért nem csak a saját életedben, hanem Magyarországon és a világban.

Pincési Orsolya

Pedig magyarként nem sok esélyed van: merthogy itt – állítólag – "minden szar". Latinovitsosan, adysan, berögződötten. Legalábbis a változáshoz, az innovációhoz nem valami tápanyagdús a talajunk. Mert autoriter, mert elmúlt hatszáz év, meg elmúlt húsz, meg trafikmutyi. Pozitív gondolkodás nincs, ügyekért, változásért harc nincs, csak kapcsolatok vannak. A kaláka helyett meg utálkozás és irigység.

Ilyesmi az alapvetés errefelé. Most viszont azért találkoztunk, hogy két élő ellenpéldával ismerkedjünk meg. Hegyesiné Orsós Éva és Jakubinyi László például úgy harcolt egy-egy ügyért – még ha néha hiába is –, hogy felfigyelt rájuk az Ashoka nemzetközi alapítvány, amely ösztönzi, pénzeli is, hogy továbbra is folytassák az innovációjukat. Jakubinyi a fogyatékkal élők integrálását vette a fejébe, Orsós Éva pedig – bár volt már államtitkár és a Szerencsejáték Zrt.-ben HR-főnök is –, most a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke, és romaügyi aktivista. De a tagok között ott van Geréb Ágnes, akinek otthonszülési programja mindig is heves vitát váltott ki, vagy Horváth Piroska, aki "Éjféli Sportbajnokság" néven próbál alternatívát kínálni a fiataloknak a drogfogyasztással és egyéb pusztító tevékenységekkel szemben.

A Szimbiózis Alapítvány elnökeként Jakubinyinek vannak jó és rossz  tapasztalatai. Vérlázító volt például, amikor meghívták volna egy budapesti gimnázium diákjait, hogy nézzék meg kis miskolci közösségüket, és töltsenek el időt a fogyatékkal élőkkel, az igazgató visszakérdezett: mennyit fizetnek nekik ezért a látogatásért. Szerencsére sokan tényleg lemennek, és nemhogy pénzt nem kérnek érte, de sokat tanulnak az alapítvány munkájából, az elfogadásból.

Balról jobbra: Ashoka tagok - Hegyesiné Orsós Éva, Jakubinyi László, előadók - Vekerdy Tamás, Mong Attila Ashoka Magyarország Képviselője: Demeter Zsazsa

Pincési Orsolya

Hegyesiné pedig találkozott olyan roma asszonnyal, aki, mikor lányát be akarták iskolázni, így reagált: „Ha a lányomból kurva lesz, a belét kitaposom!”. Mármint az iskolaigazgatónak. A leányzó sikeres volt a tanulásban, és ez olyannyira tetszett a húgának, hogy ő is tanulni akart. Nagyon jó irány, ha a hátrányos helyzetű gyerekek a családban látják a jó példát. Jakubinyi szerint ma Kelet-Magyarországon a fiatalok, arra a kérdésre, hogy "mi leszel, ha nagy leszel" a legtöbben azt válaszolják: "segélyes". Ez a családi minta, most már több generáció óta.

A legnagyobb baj a beletörődés, a tenni akarás, a problémamegoldás hiánya, a "rajtunk nem múlik semmi"- hozzáállás. Vekerdy Tamás szerint a diktatúrákhoz képest a sokáig gyengének csúfolt demokráciák azok, melyek ki tudják termelni az újítókat. Mert akkor nem a hatalmi harcokkal vannak elfoglalva az emberek, azzal, hogy ki fél tőlem, és kitől kell nekem félni, hanem azzal, hogy kibontakoztassák képességeiket. Az légy, aki vagy! – halljuk sokszor az ókori bölcsességet. Az iskolarendszerünk ugyanakkor egyáltalán nem támogatja az alternatív képességeket, sőt az egyetlen mért intelligencián (az IQ-n) kívül semmit nem ismer el érvényesnek. Még akkor sem, ha ma már tudjuk, az érzelmi intelligencia sokkal fontosabb szerepet játszik a sikeres életben, mint az értelmi intelligencia. Volt egy fellendülés a – többek között erre a felismerése reagáló – alternatív oktatásban Magyarországon 2000 környékén – mondja Vekerdy –, de most kicsit mintha visszafelé fejlődnénk.

És mi a megoldás? Őszintének kell lenni, és szembenézni a hibáinkkal egyéni és társadalmi szinten. Németországban ez sikerült a második világháború után, nekünk kevéssé.

Pedig itt kezdődne a változás.

Az Ashoka mindenesetre keresi újabb (változtatni akaró és tudó) tagjait. Lehet jelölni olyanokat, akik nem tőrödnek a handicapünkkel.