"Mi bánkiak, különös emberek vagyunk, különös anyagból vagyunk gyúrva. Mi a jeles magyar pedagógus, Leveleki Eszter neveltjei vagyunk. Ez nem jelent semmiféle különös tisztességet, inkább csak nyitottságot. Nyitottságot a világra, egymásra, környezetünkre és önmagunkra is.”

Általános iskolai osztálytársam minden ősszel elmesélte, hogy megint tök jó volt a tábor. A tábor, ami több hétig tart, a fiúk bocsok és medvék, a lányok meg boszik. Szobafőnökök is vannak, akik elmondják, mi éppen a keretjáték. Szerettem volna menni én is, boszinak lenni marha jó dolognak tűnt, de csak a várólista maradt. Volt osztálytársam a mára legendássá vált bánki „nyaraltatások” hagyományaiból építkező egyik utódtáborba járt.

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

Leveleki Eszter „nyaraltatása” nem szimplán nyaralást jelentett. A bánki vakáció jóval több volt pár hétnél, amit gyerekek együtt töltöttek a vadabb természetben és közben sokat számháborúztak. Időből és térből kiszakított létezésükben tanulásról szó sem lehetett, csak játékról.

Mindenki medveként kezdi

„Külön államformában, alkotmányos monarchiában működtek. Az országuk Pipecland, a királyuk Pipec volt – először egy kétéves kisfiú, akit bilin ülve koronáztak meg. Kifinomult intézményrendszerrel működtek: volt királyi opera, nemzeti múzeum, törvénykönyv, himnusz, lovagrend, zászló” – írja le a bánki világot Frazon Zsófia, a kiállítás kurátora. A napirendet Eszter sípolásai tagolták, mindennap működött valamilyen keretjáték. Például reggel úgy keltek a gyerekek, hogy megtámadták őket a tuaregek, elloptak valamit a totemfalról. „Saját szavakat is használtak: például hagyomány helyett a tradományt, a mödi pedig a helyi pénzt jelentette.”

Bánkon a kúlság legmagasabb fokozata a klasszság volt, a legklasszabb pedig az lehetett, aki medvesapkát is kapott. „Molnár Gábornak, Eszter unokaöccsének volt a beceneve a Medve. Molnár szintén gyerekként kezdte a táborozást, majd ‘56-ban fegyverrel harcolt, így emigrálni kényszerült és soha nem is jött haza.” Medve elment, de kitörölhetetlen nyomokat hagyott Bánkon, folyamatosan levelezett Pipecland polgáraival.

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

„A medveségben benne volt minden, ami nem a felnőttek világa: örömteli, problémák nélküli, vagány játékosság. A medvesapka egy horgolt, micisapka formájú cucc, ami körülbelül a bánki Kossuth-díjnak felelt meg” – folytatja Frazon. „Medve 1992-ben öngyilkos lett. Erős színészi ambíciói voltak, közben pszichológus diplomát szerzett Zürichben és valahogy sosem tudott beilleszkedni. Az ő története elveszett történet, de az öröksége mitikus rendbe vonja a bánki emlékeket.”

Újra második nyilvánosság

Bánkon keresztül képet kaphatunk a háború előtti magánoktatásról, reformpedagógiáról, de például a háború után többen jártak ide a holokauszt-túlélők gyerekei közül is. „Elég sűrű volt az a negyven év. Bánk működött a Rákosi- és a Kádár-rendszer alatt, 1956 után, később a konszolidáció, a második nyilvánosság idején is. A nyaraltatás négy évtized korszakának lenyomata. Társadalmi gesztusokat látunk egy speciális, mesterséges közösségen belül” – magyarázza Hermann Veronika, a kiállítás témáját kutató csoport tagja.

Az ötvenes évektől a nyaraltatás féllegálisan, személyes kapcsolatok alapján szerveződve a szocialista nevelés hivatalos útjai, az úttörőtáborok mellett alternatívát, pedagógiai kísérletet is jelentett. „Annak az állításnak nincs értelme, hogy ez a kiállítás azért jött volna létre, mert amúgy éppen az iskolák államosítása zajlik. Az más kérdés, hogy a kormány relevánssá teszi a témát és fontos kritikusan foglalkoznunk aktuális problémákkal. A Kádár-kori kutatás kiindulópontja inkább az volt, hogy most, 2015-ben akkorra már korszakként tekinthetünk vissza” – magyarázza a kurátor.

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

Jellemzően végig középosztálybeli, válogatott gyerekek jártak Bánkra. Nyaralt egy időben Fischer Iván, Mácsai Pál, Básti Juli, Zolnay János, Eörsi Mátyás, Kárpáti Péter, a kiállítást megnyitó Ascher Tamás (bánki nevén Professzor) és az ötvenes években – ennyit az iróniáról – Aczél György unokája is. A bánki gyerekek hálózata magát újratermelő elit értelmiségi közeggé vált.

„Majdnem mindenki tudott valamilyen hangszeren játszani, parodizáló operákat, plakátokat, tudósításokat, színházat csináltak – rendszerkritikusan. 10-13 éves gyerekeknek olyan biztos viszonya volt a kultúrával, hogy tudták, hogyan ironizáljanak vele. Nem kell mikroszociológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk: Bánk olyan közeg volt, ahol komolyan befektettek a szülők a gyerekeik pallérozásába” – folytatja Hermann Veronika. „A nyaraltatás a mögötte álló szülői munkaközösségtől tudott évtizedeken keresztül fennmaradni. A tábor sosem volt olcsó történet, a hetvenes évektől már tömött várólisták voltak” – teszi hozzá Frazon.

„A mi hazánk hős Pipecland, nem hagyjuk el soha”

Társadalomtudósok aranybányája tehát a bánki nyaraltatás – a kiállítás maga is egy évek óta tartó kutatás mellékága. „Két éve keresett meg Kovai Melinda és Neumann Eszter az AnBlokk Egyesülettől” – meséli Frazon. „Ők 2011 óta foglalkoznak a Kádár-korral és annak pedagógiai hátterével. Így találták meg az egykori bánki nyaralókat és derült ki, milyen erős tárgyanyag maradt fent. Megejtően hétköznapi dolgok kerültek elő – naplók, saját nyomtatványok, színházi előadások és csaták kellékei. Kikerekedett belőlük az egész bánki világ.” A témával amúgy autentikusan a Bánkitó Fesztivál és a Mérei Ferenc Szakkollégium is kiemelten foglalkozott az elmúlt években.

Az erősen szövegalapú sztorit nem volt könnyű kiállítássá formálni, de négy fogalom alapján – kontinuitás, közösség, kultusz és konfliktus – a termeket padlótól mennyezetig kihasználták. Magát adja a tárgyakat plexivitrinben bemutató megoldás, amit guruló székekkel, hanganyaggal, filmmel, totemekkel egészítettek ki, a falakat pedig végigköveti a tábort értelmező, külön arculattal futó szöveg is. „Leveleki Eszter láthatóan archiwomen volt” – mondja Frazon. „Mindent eltett az utolsó cetliig. Megvannak a gyerekek által az ötvenes években vízfestékkel festett mödi pénzkötegek is.” Levelekinek volt saját nyaralója Bánkon, már a táborok utáni időszakban, itt tárolta az emlékeket.

Sipos is itt nyaralt, de ez nem az ő története

Az utódtáborok és a „nyaraltatás” fogalmai nemrég lettek szélesebb körben is ismertek egy évtizedekig elhallgatott gyerekmolesztálási ügy kapcsán. „Igen, Sipos Pál is nyaralt Bánkon gyerekként. De erősen téves az ő történetének összemosása a kiállítás témájával” – emeli ki Frazon Zsófia. A témát először a 444.hu cikke (Utána minden állat szomorú ) tárta fel részletesen tavaly júliusban. A felnőttként Budapest egyik elitgimnáziumában, a Trefortban tanító Sipos feleségével együtt indította el az első utódtábort a hetvenes évek végén Szendrőn. A később televíziózással is foglalkozó Siposról kiderült, hogy a táborokban, az iskolában, és később a tévében is szexuálisan zaklatta az őt körülvevő kamaszokat.

Kattintson galériánkért!

Fazekas István

Az ügy nyilvánosságra kerülése nagy port kavart, néhány fal áttört, hasonló történetek derültek ki. „Sipos szereplő, raktunk be róla képet, a többi táborozóval együtt ki van írva az ő neve is. Nem akarjuk eltagadni a jelenlétét, de ez egy másik történet” – mondja Frazon.

Sem a kutatás, sem a kiállítást összeállító csapat nem találkozott zaklatásra utaló jelekkel a bánki anyagban. „Minden zárt közösségben előfordulhat ilyen eset” – egészít ki Hermann. „Ha megnézed a statisztikákat, a katonaságtól az egyházi közösségeken át a családig zaklatás sajnos bárhol előfordulhat. A tabusítás szép példája a Sipos-történet. A mai társadalmi problémák egyik alapja, hogy az emberek nem beszélnek semmiről. A társadalmi diskurzus elindításához egy ilyen múzeumi kiállítás éppen jó eszköz lehet.”