Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A cannes-i világpremier után a Művész moziban tartották a díjnyertes Saul fia első nyilvános vetítését. Kíváncsiak voltunk mit szól a magyar közönség az agyondicsért filmhez, és kiderült, hogy nem mindenki tudott viselkedni a film legdrámaibb pillanataiban.
Miután Cannes-ból a második legrangosabb elismeréssel, a Nagydíjjal térhetett haza a Saul fia stábja, végre Magyarországra is befutott a fesztiválon mindenkit lenyűgőző alkotás.
A Saul fiát (kritikánk) ugyan csak június 11-én mutatják be a hazai mozik, néhány közönségtalálkozóval egybekötött premier előtti vetítésen már a magyar nézők is megnézhetik a filmet. A legelső nyilvános vetítést péntek este, a Művész moziban tartották, ahol a film utáni közönségtalálkozóra sajnos nem enegedtek be minket, és az alkotókat sem kérdezhettük, azért az első nézői reakciókat így is elcsíptük. Találkoztunk a filmben dolgozó nézővel, és kiderült, mi a legnagyobb szentségtörés egy Saul fia-vetítésen. És még a rendező, Nemes Jeles László (interjúnk) is felbukkant.
A többi, budapesti és vidéki premier előtti vetítésről a film Facebook-oldalán talál információkat.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.