Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
Nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere arra, hogy tegyen javaslatot "az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére" a kodályi hagyományok szellemében.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzetközi tekintélyekből álló munkacsoportot kért fel arra, hogy tegyen javaslatot az iskolai énektanítás megújítására, az iskolai éneklés megerősítésére a kodályi hagyományok értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A munkacsoport tagjai: Kodály Zoltánné, Mindszenty Zsuzsánna, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek (KÓTA) elnöke, Ittzés Mihály, a Magyar Kodály Társaság elnöke, Vigh Andrea egyetemi tanár, a Zeneakadémia rektora, Nemes László, a Kodály Intézet vezetője és Vásáry Tamás.
Balog Zoltán múlt keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "Első lépésben azt szeretnénk, ha minden iskolában lenne legalább egy kórus, amelyet szakember vezet és a próbái védett időben lennének".
Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke múlt szerdánazt mondta: szervezetük kétéves munkatervet dolgoz ki a mindennapos éneklés megvalósítására.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.