„A rendőrség néha megjelent a lakásomnál”

hvg.hu: Azt tudjuk, és láttuk is 2010-ben a West-Balkánban, hogy a Dead Kennedys-frontember, Jello Biafra imádja a VHK-t, de tényleg ez Iggy Pop kedvenc zenekara is?

Grandpierre Attila: Igen. Legalábbis ezt nyilatkozta egy holland újságban. Amikor először jött Magyarországra, és felléptek a Szigeten, rengeteg újságíró akart vele találkozni, amire úgy tudom nem volt hajlandó. Viszont amikor megtudta, hogy én ott vagyok, megkérte a szervezőket, hogy velem találkozhasson. A kocsijában beszélgetünk. Ott ült hátul egy huszonéves maláj szépség, és így zajlott a beszélgetés.

hvg.hu: Menjünk vissza egész a kezdetekig. Hogyan indult a zenekar?

G.A.: Világmegváltó célokkal, egy baráti társaságból, akikkel öt éve összejártunk. Ipacs Laci a tanítványom volt, sokat meséltem neki a dolgaimról meg a zenéimről, egy idő múlva aztán elkezdtünk összejárni. Az ő barátja volt Czakó Sanyi, és öt év elteltével aztán megalakultunk.

hvg.hu: Öt évig csak készültetek és beszélgettetek?

G.A.: Igen.

hvg.hu: És hamarosan a VHK az egyik legjelentősebb külföldi recepcióval rendelkező zenekar lett. Nem gondoltatok soha komolyabban a külföldi érvényesülésre?

G.A.: Annak idején volt egy nyugatnémet menedzserünk, aki fölvetette, hogy menjünk el egy másfél éves világkörüli turnéra. A zenekar azonban csupa olyan tagból állt, akiknek fontos a munkája, mint például nekem a csillagászat, és ezért végül úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk, annyit járunk külföldre, amennyit tudunk, de alapvetően itt maradunk Magyarországon.

Stiller Ákos

hvg: Főleg a korai időkben a vad, extatikus koncertjeitekről voltatok nevezetesek. Volt olyan eset, amikor komoly fizikai veszélybe sodortad magad?

G.A.: Volt egy jó párszor, még mostanában is előfordul. Egyszer a Pszichiátriai Intézet klubjában játszottunk, óriási hangulat volt, amikor valahol eltört egy üveg. Én pedig, ahogy mozogtam, valahogy beleestem. A szilánkok felhasították az ütőeremet. Én először nagyon élveztem ezt az új jelenséget, hogy szökőkútként spriccel ki a vér a kezemből. Viszonylag alacsony volt a mennyezet, néztem, hogyha befogom a sebet, mint egy slagot, akkor simán el tudom találni. Aztán a többiek mondták, hogy ez nem olyan vicces, és azonnal mentőt kell hívni, mert elvérzek. Ott az intézetben az orvosok éppen tanácskoztak valamin, de ők azt mondták, ne zavarjuk őket. Én azért csak bementem, és lespricceltem őket ezzel a friss vérrel, ami nagyon meggyőző volt, mert rögtön hívták a mentőket. Így kerültem be a kórházba, ahol kérdezték, mi történt. Mondtam, hogy egy zenekarban játszom. Kérdezték, milyen zenekarban. Mondtam: Vágtázó Halottkémek. Ó, persze, persze. És hogyha zenél, akkor hogy jutott oda, hogy elvágja az ereit? Mondtam, nagy hangulat volt, eltört egy üveg, és beleestem. Persze, persze, ezt higgyük is el. És mivel foglalkozik? Mondtam, csillagász vagyok.  Persze, na most már elég volt! Semmit nem hittek el. Ez volt az egyik, de volt azért egy jó pár eset. Nemrégiben a Csodaszarvassal koncerteztünk, tánc közben nem egyszer a földre kerültem, és egyik esetben, úgy látszik, beütöttem a fejem a dobemelvénybe. A többiek mondták a koncert végén, hogy egy kicsit megijedtek, mert ott feküdtem eszméletlenül hat percig.

hvg.hu: Közben ment tovább a koncert?

G.A.: Igen. Én nem is hittem el, hogy ez történt. Hazamentem, és amikor a hajamat mostam, éreztem, hogy van rajta egy hatalmas nagy hupli. Hogy került ez ide? Akkor gondoltam, hogy talán mégis igazat mondtak.

hvg.hu: Az előző rendszerben a betiltásokon kívül értek egyéb retorziók? Megfigyeltek például?

G.A.: Igen, persze. Talán Nagy Feró volt, akit egyszer leállítottak, igazoltattak, és tőle kérdezték: a Grandpierre még mindig úgy gondolja, hogy ő az első számú közellenség? Ezt én soha nem gondoltam. Tehát ilyen áttételes, burkolt üzeneteket kaptam. De ezen kívül a rendőrség néha megjelent a lakásomnál, és próbáltak bejönni, mire én mondtam nekik, hogy nem hívtam őket, és nem engedtem be őket. Persze fenyegetőztek, amit én egy idő után zaklatásnak vettem, és közöltem velük, hogy nekik az a feladatuk, hogy a rendet fenntartsák, és nem az hogy megbontsák. És ha a továbbiakban ezt folytatják, akkor ezt jelentenem kell a főnöküknek. Írtam is neki egy levelet, aminek következtében a főnökük kijött hozzám, aki kifejtette, hogy sok a buli a lakásomban, nagyon hangosak vagyunk. Mire én mondtam, hogy ez a zaklatás akkor is törvénybe ütköző, és mit fognak szólni a nyugati újságrók, ha ezt én elmondom nekik. Akkor azt mondta, kössünk egy alkut, én nyugodtan bulizhatok, ők meg nem fognak zaklatni. Mondtam, ez nekem megfelel.

Stiller Ákos

hvg.hu: Azt nyilatkoztad, hogy az emberek közti elidegenedést akarod legyőzni. Hogyan?

G.A.: Az embereknek két csúcsélménye van, az egyik a szerelem, a másik pedig a zene. A zenével tehát óriási, sorsfordító hatást lehet gyakorolni. Az én életemet is más irányba terelte, még mielőtt zenész lettem. Sőt, azért lettem zenész, mert éreztem, hogy a zene milyen óriási hatással van rám. Úgy érzem, hogy a világegyetem lényegével összefüggő zene is létezik. Mindannyian közvetlenül részei vagyunk az egyetemes életnek is, amellett, hogy feladatunk van az egyéni szintéren. A világegyetem, mint egy kozmikus élőlény bennünk él, és mi magunk vagyunk az bizonyos értelemben, ha képesek vagyunk ezt felfogni. Arra kell törekednünk, hogy az életünk minél tartalmasabb, minél csodálatosabb legyen. Erre való az élet.

hvg.hu: Nem épp erről szól a mai világ.

G.A.: A fogyasztói világ másról szól, az anyagiakról, a sikerről, a hatalomról. Az élet teremtő erő, és kozmikus forrása van. A kozmikus teremtőerő tehát bennünk elérhető. Az élőlények érző lények, tehát a világegyetem érzésekkel telített. Azok az érzések, amik törvényerejűek, ebből a kozmikus törvényből fakadnak. És ezek összefüggenek a zenével, mert a zene törvényerejű érzéseket is képes kifejezni. Attól zene a zene, hogy van benne valami olyan varázserő, amiből az ember érzi, hogy törvény van mögötte. A kozmikus valóságot fejezi ki. Ez az élet megnyilvánulása. Én pedig azt keresem, hogy ezt az életerőt hogyan tudom működésbe hozni. A legfeldobottabb pillanatokban, amikor átadom magam ennek a kozmikus erőnek, már nem én irányítom a mozgásom. Én épp ezt keresem, az ösztönösséget, azt hogy megbizonyosodjak, az ösztönök azok nem vak beidegződések, hanem valami csodálatos, nagyszerű teremtő valóságból fakadnak. Sokszor éltük át ezt a színpadon. A kezdet kezdetén még csak három számunk volt, de addigra úgyis le szoktak küldeni minket a színpadról, tehát ennyi elég is volt. Aztán egyszer, 1982-ben a Közgázon nem küldtek le minket, ott állt több ezer ember, és nem tudtunk mit csinálni. Kénytelenek voltunk rögtönözni valamit, ami nem állt messze tőlünk, tehát mindenki elkezdett kétségbeesetten kapkodni a hangszerén, én is üvöltöztem, és kiszabadult egy teljesen új zene. Játszottunk tíz-tizenöt percig. Amikor lejöttünk, a közönség mondta, látszik, hogy sokat fejlődtetek, mert a számokat is jobban adtátok elő, és volt az az új szám, az volt a legjobban összegyakorolva.

hvg.hu: Az egyik interjúdban azt állítottad, tudod, mi az élet értelme. Ez azért elég komoly önbizalomra vall.

G.A.: Nem annyira az önbizalom mondatja ezt velem, mint inkább az, hogy évtizedek óta foglalkozom a kérdéssel. Nem is szabad nem foglalkozni vele. Kopp Mária egy hatalmas monográfiát írt Magyar életminőség az ezredfordulón címmel, amiben fontos és megdöbbentő tények sorozatát közli. Az egyik éppen az, hogy azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy az életnek nincs értelme, sokkal rosszabbul érzik magukat a bőrükben. Minden ember életének külön-külön is megvan a maga értelme, mindenkinek meg kell találnia a saját életútját, azt, hogyan tudja a legtartalmasabb és legmaradandóbb életet élni. De van az egyetemes értelem, hogy bármit is teszek, az az élőlények javára váljon, és ne az ártalmukra. Segítse a saját életét, a családja életét, a hazája életét, az emberiség életét. A földi élővilágnak az életét, és a kozmikus élővilágnak az életét. Mert a világegyetem is tele van élettel.

Stiller Ákos

hvg.hu: A nyolcvanas években több kísérleti filmben is szerepeltél. Hogyan kerültél ebbe a közegbe?

G.A.: Bódy Gábor meghívott A kutya éji dala című film egyik főszerepére. Akkor még senki nem mozgott úgy, ahogy én, rendkívül feltűnő voltam. Ezt Bódy Gábor is meglátta, és amikor találkoztunk, kiderült, hogy csillagászattal, és elméleti biológiával is foglalkozom. Ez Gábort arra vezette, hogy kiötlött egy olyan forgatókönyvet, hogy vannak a szokásos minták, de van egy olyan szereplő, aki nem illik bele ebbe a képbe. Egy fiatal valaki, aki új módon gondolkodik. Így született meg benne A kutya éji dalának az ötlete, és mondta, hogy egy év múlva ebből majd egy filmet fog készíteni. Elváltunk, és egy évig nem találkoztunk. Már lemondtam az egészről, de egy év múlva tényleg megjelent, és mondta, hogy kezdjük el. Talán ennek nyomán megkeresett később egy osztrák filmes is, úgyhogy egy osztrák kísérleti filmben is játszottam. Utána is kerestek még egy pár helyről, de ezeket már nem vállaltam el, mert nem akartam erre a pályára menni.

hvg.hu: Most a Vágtázó Csodaszarvassal turnéztok. Új albumra nem várható?

G.A.: Van nyolc olyan számunk, amit meg kellene örökíteni. November huszonhetedikén az A38 Hajón lesz egyébként lemezfelvételünk.

hvg.hu: Mit terveztek a VHK–val a következő 4O évre?

G.A.: Most egyelőre a negyvenedik évet ünnepeljük, és járjuk az országot. Szeptemberben az A38–on játsszuk el az első lemezünket, A halál móresre tanítását (A lemez a hvg.hu minden idők legjobb magyar lemezei listája 10. helyezettje lett – a szerk.) A VHK–val elképesztő hangulatúak a próbák, mindenkinek csillog a szeme, és alig várjuk, hogy próbálni tudjunk. Születnek az új számok, amiket majd meg kell örökítenünk.