Hangoskodó Orbán népe

„Putyin-szobor a Horthy téren, az orosz tél soha nem ér véget: Málenkij robot. Békemenet Szibériába, kényszerítenek a szolgaságra. Nem leszünk gyarmat, újra gyarmat” – üvölti a Diskobra nevű együttes az Orbán népe című albumon, a másik három zenekar falkakórusa pedig további 27 dalban fejti ki a véleményét arról, milyen érzés egy olyan országban élni, ahol az önös érdekek köré mindig spirituális vagy nemzeti jelentést hazudnak. A 2014 című számban még tovább feszíti a húrt a színtér egyik legendája, a mezőtúri és szegedi zenészekből álló Rákosi. „Már megint a sok üres pofázás, újabb nyomorult négy év. Ugyanaz a szarrágás, egybehangzó igenekkel megy a szopatás. Tolonganak a férgek a hatalomért.” A dal szövege tulajdonképpen ennyi, mert a magát történetmesélőként és dühös fröcsögőként definiáló spontán, vad és szókimondó Rákosi arról is ismert, hogy tovább minimalizálta a punk egyik ikonja, az amerikai Ramones által megálmodott ideális zenei formát. Egy punkdaluk pár másodperc alatt is képes közvetíteni az üzenetet, egy rajongójuk szerint egy fél perc hosszúságú Rákosi-kompozíció már szvitnek számít.

Közmunka, Konzervált múlt, Ugar, Nemzeti együttműködés: a mindennapokban visszhangzó szavak dalcímekként rögzülve jelzik, hogy a punk változatlanul fontosnak tartja az érzékenységet, a provokációt és a keresetlenséget a közvetlen élményeken alapuló társadalmi villanóképek továbbításakor. A lemez borítóján látható fekete-fehér fotókról visszaköszönnek a szertartásszeánszok: a miniszterelnök Semjén Zsolt, Mészáros Lőrinc és egy csontváz társaságában felavat valamit, Lázár János angyalszárnyakkal látható, Putyin Krisztusként egy olyan fakeresztet cipel, amely horogkeresztet formáz. Mindezek egyértelműen jelzik, hogy kik ennek a kevesebb mint 40 perc alatt letekert fortyogó valóságnak a főszereplői. A budapesti Diskobra Kétharmad című felvételében hallható sorok – a háromnegyed ország éhezik, a kétharmad diktál, a felső tízezer jobban teljesít – egyértelműsítik, hogy Orbán és udvara áll a négy zenekar nyomása alatt, ám az album egy másik közreműködője, a szintén budapesti Norms a nyugtalan, izgatott és elbizonytalanított generáció szócsöveként nemcsak jelenidejűségről, a most regnáló hatalom helyfoglalásáról beszél, hanem, visszalépve az időben, más felelősöket is talál. A Nyugat-Magyarországon élő, nihilista és kiábrándult Youth Violence a Vakfolt című tételben a „Kádár-kockák erdejéről” énekelve azonosítja be, honnan jön ez a frusztrált generáció, az Értelmiség nevelődikben pedig azt is megmutatja, hová tartanak azok, akik számára a legfontosabb kulturális információ forrása egy 7 colos képernyő. Az érvényesüléshez vezető út akár olyan egyszerű is lehet, miként az Általános közérzetben hallható: „Ja, hogy ilyen könnyű boldognak lenni? Vicceket mesélni, csukott szájjal enni.”

A Norms zenekar koncerten

Bernáth Tamás

„Mindenkinek megvan a lehetősége, hogy zajt csapjon és belekiabáljon a mikrofonba. Ha mázlija van, rajta kívül másnak is tetszik” – mondja a nyolcvanas években erős, merész és harcias, a kilencvenes években érdekes, a kétezresekben sokszínű, de valamiért mégsem eléggé szem előtt lévő magyar punkszíntérről a lemez kiadója, Dvorácskó Balázs. Szerinte a kezdetekhez képest alig változott a figyelemre, a szeretetre, a provokációra összpontosító punk lényege, a hazai kulissza pedig annyira gazdag és rétegzett, hogy a műfaj pionírjai, a brutális vagy vicces zenekarok is békésen megférnek egymás mellett. A korábban koncertszervezőként dolgozó, fanzinokba író, jelenleg általános iskolában asszisztens Dvorácskónak ez a negyedik, a Permaculture Records nevű saját kiadója gondozásában megvalósult albumprojektje.

Az Orbán népe ötlete egy éve született, a felvételeket próbatermekben készítették; ha valami hiányzik, az legfeljebb a punk előadásmódjának leginkább megfelelő élő fellépések spontaneitása és vadsága. Cserébe viszont technikailag kifogástalan anyag született, ami az élvezhetőség mellett azért is fontos, mert a magyar punk történetét megjelenítő, a szubkultúra nem hivatalos gyűjteményeiben elérhető kép- és hangdokumentumok nemcsak hiányosak, hanem általában rossz minőségűek is. Ezért is figyelemre méltó, hogy a négy zenekar feldolgozta a magyar punk klasszikusainak – Cpg, Fegyelem, Not Normal, Modells – egy-egy emblematikus dalát.

A magyar punk egyik új vonulatát reprezentáló válogatás annak is bizonyítéka, hogy az elődök számára keserű tapasztalatokkal járó nyolcvanas évekbeli őskorszakhoz képest némileg konszolidálódott a helyzet. Akkor a Kőbánya–Kispest metróállomáson összeverődő punkokat nemcsak az utazóközönség érdeklődő és megbotránkozó tekintete kísérte, hanem mindenféle egyenruhások sanda pillantásai is. A koncerteket nem engedélyezték, az előadókat és közönségüket vegzálták. A stílus követői ma már nincsenek tudatosan távol tartva az alternatív koncerthelyszínekről: Budapesten például az Aurórában, a Müsziben vagy a Dürer-kertben rendszeresen fellépnek punkzenekarok.

A tiszteletbeli első punk, Oscar Wilde útmutatását követve – „Csak tedd, majd kiderül, mit okoztál!” – a kiadó nem csapott nagy hírverést az anyagnak. Egyrészt erre már nem is maradt pénze, másrészt bízott abban, hogy az album kizárólag a punkközösség kommunikációs csatornáit használva eljut a közönségéhez. A gyógypedagógusnak készülő Dvorácskó nem is kalkulált rosszul, a néhány száz példányban megjelent Orbán népe nem csak itthon keresett, érkezett már megrendelés Ausztráliából, Angliából és az Egyesült Államokból is.

LIGETI NAGY TAMÁS