A 85 éves Keleti Évát jogosan tartják a magyar színházi fotográfia nagyasszonyának. Gyűjteményének jelentős részét a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozta (a két fiókos szekrény 1229 riportot, és több mint 90 ezer negatív kockát tartalmazott), a Kontakton bemutatott, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvétel a 70-es, 80-as évek magyar kultúrája és a jelen között teremt hidat.

Fazekas István

„Életem egyik legizgalmasabb heteit éltem át, mielőtt a kiállítás megszületett. Ennek az az előzménye, hogy az ember elérkezik egy korba, és úgy gondolja, hogy azt, amit alkotott, vagy alkotásnak vélt, arról gondoskodnia kell. Végiggondoltam, hogy mi legyen a sorsa a munkáimnak, negatívjaimnak – tudtam, hogy a családom előbb vagy utóbb azt mondaná, hogy útban vannak, nem is olyan fontosak. Elhatároztam, hogy ez a múzeum lesz az, ahová ajándékozom azt a részét az életemnek, amit nem az MTI-ben töltöttem" – mondta el Keleti a kiállítás szerdai sajtóbejárásán.

Fazekas István

A kiállítás egyik különlegessége, hogy Keleti Éva írta a képaláírásokat is – a feliratok még intimebbé teszik a fotókon megjelenő színészeket, táncosokat a látogatók számára.

Gesztesi Károly egyik fiatalkori képéről ezt írja: „A bulvársajtó egyik kedvence, Kazimir Károly fedezte fel a színpad számára, jazz-zenészként tengerjáró hajókon játszott, mert nem bízott színészi önmagában. Arról is híres, hogy sok felesége volt, de én inkább filmszerepeiért és színházi alakításaiért szeretem. 1988.” A korábbi generációk számára feltűnő lehet egy másik felirat is: „Fáj a lábam, fáj a lelkem: nagyon beteg már Őze Lajos. Bár figyeli a Volpone próbáit, nem tudom, hogy jelen van-e. Alig telik el néhány hónap, és már nincs közöttünk. 1984.”

Fazekas István

A Pulszky-teremben sétálgatva az a látogató benyomása, hogy – noha csak a falakról szegeződnek rá a színészlegendák tekintetei –, a fotók mégis élnek, lélegeznek. Nemcsak Gesztesi fiatalabb önmagát láthatjuk, Koltai Róbert, Hernádi Judit és az ifjú Mácsai Pál is modellt állt egy fotó kedvéért, de Kaszás Attila, Básti Juli, Zsótér Sándor, Kállai Ferenc, Darvas Iván és Psota Irén egy-egy pillanata is ránk köszön a kiállításon.

Keleti bizalmas baráti viszonyt ápolt a művészekkel, voltak, akik otthonában is szívesen látták: „a színészek megbíztak bennem, én meg megbíztam bennük, ez egy olyan kölcsönös játék volt, ahol a labdát dobáltuk ide-oda. Őszinte voltam velük: nem szabad hazudni a színésznek, mert ő azt rögtön tudja. Jólesik neki, ha dicsérik, de az őszinteséget sokkal jobban becsüli.”

Fazekas István

Keleti szerint abban az időben nagyon sokszor számított a véleménye: „megkérdezték, hogy tetszik, és abból, hogy hányszor kattintottam egy előadáson, kiderült, hogy mennyire lelkesedtem érte”. A fotós hús-vér embereket örökített meg, a maguk örömével, fájdalmával vagy bizonytalanságával – érdemes megfigyelni az akkori fiatal, szinte kezdő színészek portréit, és összehasonlítani egy mai, róluk készült fotóval – habár a testük és az arcuk a fény nyelvén beszél, az üzenet mindenki számára érthető, világos.

A fotóművésznőt elmondása szerint gyakran megviselte, hogy ennyire együtt nevetett, együtt sírt a színészekkel: „Átvettem az ő örömüket és bánatukat is, itt van a kiállításon Ferenczi Krisztina, aki színésznőből lett oknyomozó újságíró, és a volt férje, Tímár Béla története, aki agydaganatban halt meg, és én óráról órára követtem az eseményeket. Az ember átveszi a tragédiát. De az örömet is átveszi.”

Fazekas István

Keleti sajátos látásmódja és magas színvonalú technikai tudása remek lehetőséget nyújt a pontos jellemábrázolásra: manapság a magyar sztárokról már nem készülnek ilyen jellegű képek. Kérdésünkre, hogy az alkotó a kiállítást egyfajta fricskaként is használja-e, azt válaszolta, hogy a képein szereplő emberek valóban sztárok voltak, és egyáltalán nem celebek, hiszen maguk érték el, hogy odafigyeljenek rájuk: „Fricska nincs, csak arra gondoltam, hogy esetleg elgondolkoznak az emberek, hogy így is lehet fotografálni. Nem a fotós tehet róla, hanem az elvárások – itt van a falon Gesztesi Károly, akire sok mindent lehet mondani ezen a képen, csak azt nem, hogy celeb – akkor még színész volt. Az az elvárás, hogy mindenki boldog legyen, szép és fiatal: hamis. Mert ezek ugyanolyan emberek, mint mások, a gondjaikkal, a betegségeikkel, ezeket is meg kell mutatni."

Fazekas István

„Mi annak idején ismertük a darabokat, volt lehetőségünk arra, hogy végig ott maradjunk egy próbán, esetleg többször bemenjünk. Ma a kollégáknak rohanni kell, hogy életben maradjanak. Amit csinálnak, nagyon jó, csak az nem a teljesség, de erről nem ők tehetnek" – véleményezi a mai sajtófotókat Keleti, aki a kollégáknak azt javasolná, hogy legyen jó és fix állásuk, ahol sokat fizetnek", de tudja, hogy olyan nincs – és mint ahogy Szarka Klára fotótörténész, a kiállítás kurátora remélte, a sorok közt sétálva nem csak számtalan történet elevenedik meg a fotók által, de valóban kirajzolódik Keleti Éva emberi és fotográfusi portréja is.