Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Az Atomic Blonde című filmben egy szuperkémet alakít az Oscar-díjas színésznő – Budapest pedig ezúttal Berlinként tűnik fel.
Amikor kiderült, hogy Charlize Theron, James McAvoy, John Goodman és még egy pár ismertebb név Budapesten forgatja a következő filmjét, még Coldest City néven futott a projekt. Időközben úgy tűnik, változhatott a projekt, hiszen Atomic Blonde lett belőle, ami az igen stílusos előzetes alapján sokkal jobban illik a lazaságot árasztó filmhez.
Az akciódús, hideg színekkel játszadozó film nem véletlenül hasonlít az utóbbi évek egyik nagy akciófilmslágerére, a Keanu Reeves-féle John Wickre – annak a társrendezője, David Leitch készítette az Atomic Blonde-ot, következő filmje pedig a szintén nagy sikerű Deadpool folytatása lesz.
A filmben egyébként egy szuperkémet alakít Theron, akinek Berlinből (a német főváros szerepében: Budapest) kell kimenekítenie egy felbecsülhetetlen dokumentumot, egy beépített ember (McAvoy) segítségével.
Ezt a posztert sem szaggatnánk le senki faláról:
Az Atomic Blonde a ma kezdődő texasi SXSW fesztiválon debütál, majd július 28-án kerül az amerikai mozikba.
Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.