Három magyar zenekar is bemutatkozhat a régió legfontosabb szakmai eseményén

A bécsi Waves fesztiválra kapott meghívást Babé Sila, a Belau és a Dope Calypso is.

  • Bicsérdi Ádám
Három magyar zenekar is bemutatkozhat a régió legfontosabb szakmai eseményén

Tavalyi riportunkban úgy jellemeztük a bécsi Waves fesztivált, mint amely jól bejáratott brandnek számít az európai zeneipari közegben, és amely a befutás előtti zenekarokra fókuszáló showcase-fesztiválok mezőnyében a közép-európai régió legfontosabb rendezvényének számít. 2016-ban hiányoltuk a magyar jelenlétet a fesztiválról, 2017-ben azonban már erre sem lehet panasz, hiszen az idei kiadásra, amit szeptember 28-30 között rendeznek, meghívást kapott három magyar előadó is.

Ott lesz a Waves-en a 2016-os lemezét, az Odyssey-t a hvg.hu-n bemutató Belau, illetve a tavalyi összegzésünkben az év legjobb magyar lemezeit kiadó előadók között emlegetett Stahl Barbara (aki már Babé Sila néven adta ki 2017-es albumát, az  Augustot), és a Dope Calypso is.

Az idei Waves két országra, Olaszországra és Csehországra koncentrál majd, a fesztivál húzóneveinek pedig a Clap Your Hands Say Yeah! és Forest Swords számít, de nyáron további fellépők bejelentése várható még a régió egyik leghangulatosabb zenei eseményéről.

Ezek voltak 2016 csúcspillanatai a magyar zenében

2016 ellentmondásos év volt: miközben a korábbi évtizedes lemaradáshoz képest jelenleg rengeteg stílusban - gitárzenében, hiphopban, elektronikában, metálban, punkban, vagy jazzben - közel ott tartanak a magyar előadók, mint a világ popzenéjét meghatározó produkciók, a hazai minőségi zene jóformán eltűnt a mainstream médiából.

Ezeket a zenekarokat kérjük sürgősen a magyar klubszínpadokra

Az áttörés előtti előadóknak terepet adó bécsi Waves fesztiválon a többség a következő nagy dobásra figyelt, de idén is kiderült, már nagyon egyedit kell nyújtani ahhoz, hogy valaki ki tudjon emelkedni a popzenei közegből. Az például világosan látszott, középtempós gitárzenével már nem érdemes próbálkozni. Más műfajú koncerteken viszont többször is eldobtuk az agyunkat.

Óbuda sokáig ellenezte a lakóparkok építését, ám most hirtelen 50 méteres épületek és több ezer új lakás épülhet a kerületben

Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.