szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A német az utolsó pillanatban szállt be a Szárnyas fejvadász 2049-be, így már hárman szerzik a film zenéjét.

Hans Zimmerrel az utóbbi időben többször is foglalkoztunk: tavalyi első európai turnéján Budapestet is útba ejtette, a 2000 utáni legjobb filmzenék között nálunk a top 10-be került, legutóbb pedig a Dunkirk elképesztően feszült kísérete miatt dicsértük.

De úgy tűnik, hogy mégsem az év végére várható turnéfilmje lesz az utolsó filmes közreműködése idén, hiszen a Bébi úr (igen) és a Dunkirk után most beszállt az október elejére kiírt Szárnyas fejvadász 2049 utómunkáiba.

Szárnyas fejvadász 2049
©

Eddig a Dennis Villeneuve rendező filmjeit három alkalommal (Fogságban, Sicario, Érkezés) kísérő Jóhann Jóhannsson egyedül volt feltüntetve zeneszerzőként, de most kiderült, hogy Hans Zimmer és egyik pártfogoltja, a Dunkirkbe is besegítő Benjamin Wallfisch is része lesz annak a brigádnak, akikre az a feladat hárult, hogy Vangelis ikonikus filmzenéjét kövessék.

Villeneuve azt nyilatkozta, hogy Jóhannsson (aki egyébként Szász János új filmjének zenéjét is szerzi/szerezte) írta a főcímzenét, és néhány atmoszferikus darabbal is hozzájárult a filmhez, de Zimmer más vonalat követ majd.

A Ryan Gosling és Harrison Ford főszereplésével készült, nagyrészt nálunk forgatott Szárnyas fejvadász 2049 Magyarországon október 5-én kerül a mozikba.

Sound & Vision 1: A legjobb filmzenék az ezredforduló óta

Visszanézve az elmúlt 16 évre, simán kijelenthetjük, az eredeti filmzene aranykorát éli 2000 óta. Igazi filmzenemágusok futottak be és egyre több műfaj (pop, rock, jazz, hiphop, elektronika) képviselői próbálták ki magukat a mozi világában. A szerintünk legjobb 25-ben így akad igazi filmzenesztár (Clint Mansell, Hans Zimmer, Ennio Morricone) és kevésbé ismert formáció munkája is.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Egyharmadával esett vissza a gazdaság az euróövezetben

Egyharmadával esett vissza a gazdaság az euróövezetben

Minden hetedik Ausztriában élő magyar dolgozó elveszítette az állását

Minden hetedik Ausztriában élő magyar dolgozó elveszítette az állását

Csak 19 ezer kilométer van ebben az eladó 33 éves Lada kombiban

Csak 19 ezer kilométer van ebben az eladó 33 éves Lada kombiban