szerző:
Csatlós Hanna

Bordélyházak, szappanoperába illő szeretők, Franco és a náci disznói, valamint az irritáló egoizmus – ezeket tartotta fontosnak kiemelni a festőzseni életéből a National Geographic Picasso-sorozatának első két része. Kritikánk.

A Géniusz című antalógiasorozat nívós díjakra jelölt első évada után a National Geographic ismét egy olyan korszakos zsenit tett meg főszereplővé, akiről a készítők biztosra vették, hogy nem lőhetnek vele mellé. Az első évadban Geoffrey Rush alakításában Albert Einstein életének alakulását követhettük végig, a most induló második szezonban pedig Pablo Picassóét. Első ránézésre a tökéletes színészt is megtalálták a szerepre, az idősödő Picassót Antonio Banderas játssza (a fiatal festőt egy kevésbé ismert színész, Alex Rich).

©

A sorozat két idősíkon fut, ami dramaturgiailag jó választásnak tűnik: párhuzamosan kísérjük figyelemmel az ambiciózus, de eleinte a saját középszerűségétől szenvedő fiatal Picassót, és a már sikeres avantgard rocksztárt, a nácik és a háború pusztításával szembe nézni kényszerülő, középkorú művészt. Míg az egyik szál felépíti azoknak a személyes tragédiáknak, a sorstól kapott pofonoknak a láncolatát, amelyek ahhoz vezettek, hogy a Renoir és Degas stílusát kifogástalanul másoló Pablóból végre kijöjjenek a később jól ismert ecsetvonások, addig a másik vonalon azt az önhitt, időnként ihlethiánnyal küszködő Picassót látjuk, aki általában kettőnél is több végéről próbálja meg égetni a gyertyát. Mindez a magyar nézők számára különösen kedves díszletek között történik: a sorozat Budapesten és környékén felvett helyszíneit a kevésbé szemfüles néző is kiszúrja. Párizs díszletét többek között a pesti operaház, szentendrei kapualjak és a bazilika lépcsői adják.

©

Az lehet az első benyomásunk, hogy a sorozat nem bánik kesztyűs kézzel a festő emlékezetével, nem törekszik arra, hogy feltétlen jó színben tüntesse fel Picassót. Eszerint a polgári családból érkező burzsuj kölyök már egészen fiatalon el volt telve magától, egoizmusa pedig idősebb korára odáig torzult, hogy a nagy nőfaló hírében álló Picasso nemhogy egy nőt sem szeretett annyira, mint a saját képeit, de még a gyerekét sem értékelte többre a munkáinál. Ebből a szempontból fontos mozzanat, hogy a XX. század egyik legnagyobb hatású festője nem a családját menti meg Párizs náci ostroma elől, hanem a műveit, és ahelyett, hogy külföldre emigrálva biztonságba helyezné a szeretteit, inkább a festményei társaságában várja a szemtől-szembeni találkozást Hitler katonáival.

„Csak szép női seggeket”

Hiába azonban a kritikus és üdvözlendő elhatározás, hogy itt majd a sorozat írói és rendezői megmutatják a festőzseni igazi arcát, valójában egy nagyon is óvatoskodó szériáról van szó. Egy probléma van a Picassóval, de az elég nagy. Az egész ugyanis olyan, mintha egy silányabb minőségű ponyvát olvasnánk. Az életrajzi sorozat a könnyebbik (értsd itt: közönségbarátabb) utat választotta, a pongyolaságot hívhatjuk akár bulváros vagy szappanoperás megközelítésnek is. Emiatt tolódnak el a hangsúlyok. Picasso kicsapongásai, nőügyei, szerelmi légyottjai valahogy sokkal több filmidőt kapnak, mint például a festő leghíresebb művének, a Guernicának a megalkotása. Laikus nézőként azt gondolnánk, hogy az egész évad majd Picasso drámai, háborús festményének megszületésében fog kicsúcsosodni, erre fel ezt a magas labdát már az első részben leütik, és a baszk város lebombázásának szörnyűségéből születő mesterművet elintézik nagyjából annyival, hogy Picasso nem is akarta azt megfesteni, szeretőjének kellett rábeszélnie őt, hogy a nácik szemét irritáló művészi kinyilatkoztatásra szánja el magát.

©

Bár a külcsínbe, a sorozat képi megjelenítésébe láthatóan a készítők sok erőt fektetnek (túlzásba is viszik a szuperközeliket), sajnos nemcsak vizuálisan szépítenek, hanem a kegyetlen valóságot is némi eufemizmussal, billegő színvonalú dialógusokkal takargatják előlünk. Sok például a szájbarágós közhely, fáj értük az elfecsérelt idő: „adj egy múzeumot, én megtöltöm” – merészeli mondani egy ízben a fiatal festő.

Hogy a kis Picassóból világhírű zseni lesz, azt is legalább tízpercenként tudatosítják bennünk, kérdés persze, hogy minek. A gyengécske lábakon álló mondatok közé sorolnánk azt is, amikor a német megszállással és a spanyolországi Franco-diktatúrával szembeni összes feszültség és ellenérzés egyetlen visszafogott mondatban tudja elhagyni Picasso száját: „rohadék Franco és az ő náci disznói” – fojtja vissza a trágár átkokat.

Különösen zavaró az is, hogy a televíziós sorozatok fantasztikus reneszánszának idején a bátor formanyelvű, a szerzői szándékoknak is teret hagyó szériák korában a NatGeo tudatosan készít konzervatív epizódokat. A sok szerelmi szál ellenére sem merik megmutatni például a meztelenkedést a képernyőn, és mi ez, ha nem álszemérmesség egy olyan festő esetében, aki már az iskolapadban is megmondta: ő „csak szép női seggeket” akar rajzolni?

Az is jellemző a Géniusz: Picassóra, hogy inkább elmondják, mint sem megmutatják a történéseket. Egy fejbelövéses jelenetnél is gyakorlatilag eltakarják a szemünket, majd pedig később elmondatják a színésszel, hogy egyébként megrázó volt annak a sok vérnek meg a szétrobbant agyvelőnek a látványa.

©

Ha bevállalósabbak lettek volna a sorozat készítői, akkor akár olyan értelmezéssel is kiegészíthetnék Picasso életét, amely egyébként az eddig róla megjelent könyvekből például nem derült ki. Így viszont – hiába ott a főszerepben Antonio Banderas – ez az évad sem lesz több egy kissé tankönyvszagú ismertetőfilmnél, a NatGeo az új sorozatformátumával sem akar/tud kitörni saját televíziós hagyományaiból. 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A jóhiszemű és a simlis cégvezetőkön is segít az Alkotmánybíróság döntése

A jóhiszemű és a simlis cégvezetőkön is segít az Alkotmánybíróság döntése

Itt megtalálja a YouTube legjavát

Itt megtalálja a YouTube legjavát

Demeter: ha Kósa át akar világítani, Orbánról se feledkezzen meg

Demeter: ha Kósa át akar világítani, Orbánról se feledkezzen meg

A városban élő patkányok igazi gourmet-k a vidékiekhez képest

A városban élő patkányok igazi gourmet-k a vidékiekhez képest

212 milliós mínuszban a szombathelyi uszoda

212 milliós mínuszban a szombathelyi uszoda

Szombat hajnalban elindultunk a Merkúrhoz

Szombat hajnalban elindultunk a Merkúrhoz