szerző:
hvg.hu

Két fotót is felhasználtak, az egyiken nem Aretha Franklin volt látható, és még a magyarázkodásuk sem stimmelt.

Ahogy arról beszámoltunk, csütörtökön 76 évesen meghalt Aretha Franklin, a hír pedig végigsöpört a világ összes hírcsatornáján és híroldalán is.

A Donald Trump amerikai elnök kedvenc csatornájaként elhíresült, Rupert Murdoch által alapított Fox News azonban óriási bakit vétett, amikor beszámolt a halálhírről: egy másik énekesnő fotóját tették be Aretha Franklin helyett.

A csatornán Aretha Franklin portréja mellett a képernyő sarkában ugyanis Patti LaBelle soul-R&B énekesnő fotóját is felhasználták. A fotón LaBelle 2014-ben éppen a Fehér Házban adott elő egy olyan koncerten, amelyen egyébként Franklin is fellépett.

A Fox News később egy közleményt adott ki, amelyben Aretha Franklin családjától és barátaitól kértek elnézést. Azt írták, egy olyan fotóval szerettek volna tisztelegni az énekesnő előtt, amelyen Patti LaBelle-lel együtt adott elő, a teljes képen ez látható is, de Franklin a végső, képernyőre került változatban már ki volt takarva, és ezt őszintén sajnálják.

A Huffington Post azonban hozzáteszi, a 2014-es "Women of Soul" koncerten Patti LaBelle egyedül lépett fel, szóval nem is készülhetett olyan fénykép, amelyen Aretha Franklinnel együtt látható a színpadon, a Fox által használt AP-fotón pedig teljes méretben sem látható Aretha Franklin, noha a kép – és a koncert – leírásában valóban szerepelt a neve, minthogy amúgy fellépett aznap este.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!