Ritkán fordult elő, hogy az írásbeli érettségi „hozzászóljon” aktuális politikai-társadalmi kérdésekhez. A XIX. század végén azonban többször is tétellé vált az egyre riasztóbb méreteket öltő kivándorlás.
Egyszerre volt merész és váteszi az írásbeli érettségi témája 1878 nyarán az újpesti Községi Főreáliskolában. A maturálóknak fiktív levelet kellett írniuk „egy Amerikába készülő tanulótársukhoz” a következő címmel: „A pályavégzett magyar ifjú, ha teheti, tanuljon még azután is minél többet külföldön az otthonért: de végképpen csak akkor vándoroljon ki, ha a hazában nem tud kenyeret és jövőt keresni.” A 140 évvel ezelőtti feladat merészsége abban állt, hogy a szokásos – tankönyvízű vagy patetikus – témák helyett egy aktuális Kárpát-medencei sorskérdést vetett fel a végzősöknek. Látnokinak pedig azért nevezhető, mert olyan társadalmi problémára érzett rá, ami ugyan akkortájt már szembetűnő lehetett, ám még messze nem volt olyan égető, mint a következő években, évtizedekben.
A gazdasági migráció kérdésében eleve a „helyes” álláspontot sugalló vizsgatétel helyi kuriózum maradt, mivel a Magyarországon 1851-ben – osztrák mintára – bevezetett érettségi feladatait az első száz évben az egyes iskolák tanárai dolgozták ki, és az érettségi elnök hagyta jóvá. Így ahány iskola, annyiféle tétel született, amelyek „jól tükrözték az adott kor társadalmi-politikai és nem utolsósorban pedagógiai szemléletét” – magyarázza Jáki László Érettségi tételek történelemből, 1851–1949 című gyűjteményében.
Az értekezések témájába valóban sok minden belefért. Az első évtizedekben feladott tipikus tételek között szerepelt például a „IV. Béla mint az ország második alapítója”, a „Mivel tette jóvá a keresztény magyar nemzet Európa előtt azt, amit a pogány magyar nemzet vétett?” vagy a meglehetősen általános „A magyar irodalom jelesebb művelői” cím is. A székelyudvarhelyi református kollégium végzőseinek pedig 1885-ben amellett kellett érvelniük, hogy „Ifjú korunk legalkalmasabb arra, hogy benne tudományosságunknak alapját biztosan megvethessük”.
A kérdésfeltevések sokszínűsége annak is bizonyítéka, hogy az első hatvan évben a szaktanárok szabadságot élveztek. „A hatalom bízott a kiképzett tanárainak szaktudásában, alkalmazási képességében és a hatalomhoz való legalább minimális lojalitásában” – hangsúlyozta Kaposi József oktatáskutató évtizeddel ezelőtt megvédett doktori értekezésében. A századfordulóig nem is kerültek elő az érettségiken politikailag rázós – például a nemzeti függetlenséggel vagy a szabadságharccal kapcsolatos – témák. Akkortájt viszont már belefértek olyan írásbeli tételek is, mint a „Hazánk önállóságának megszüntetésére irányuló törekvések” (szamosújvári gimnázium) vagy „A Martinovics-féle szövetkezet czélja és következményei” (budapesti IV. kerületi Piarista Főgimnázium).
A kivándorlás témája nem politikailag, hanem társadalmilag számított kényesnek. A munkanélküliség és a nyomor elől menekülve már 1862-ben felkerekedtek Sáros vármegyei szlovák családok, hogy Amerikába utazzanak, az első, még csak szórványos migrációs hullám pedig 1875–1885 között volt. A felvidéki iparosokat, kézműveseket addigra követték a szlovák és rutén zsellérek, mezőgazdasági cselédek, napszámosok. A korabeli lapokban minderről alig esett szó, ezért is meglepő az újpesti Községi Főreáliskola 1878-as tételválasztása.
| Időszerű dolgozatok |
A napi eseményekre rímelő érettségi feladatok feltűntek a Horthy-korban is, immár politikai témákat érintve. A szinte általánosnak mondható „Hiszek Magyarország feltámadásában!”, „Mohi, Mohács, Trianon” vagy a „Melyik népfaj hivatott a Kárpát-medence vezetésére?” írásbeli tételek mellett a harmincas évek derekán – a korábban intenzív olasz–magyar közeledésre reagálva – a két ország kapcsolatainak „múltjáról és jelenéről” kellett értekezniük például a magyaróvári piarista diákoknak. Az első és második bécsi döntések árnyékában pedig dolgozattémává váltak olyan címek is, mint a „Hazánk területi gyarapodása Trianontól máig”, „A Felvidék Magyarország történetében” vagy „Történelmi jogaink Erdélyben”. 1943-ban, a világháború kellős közepén az Óbudai Árpád Gimnázium végzősei „A Balkán mint magyar élettér” téma kidolgozását is választhatták. Az érettségi tételek tekintetében is azonnali váltást hozott 1945. Bár néhány évig az iskolák még maguk jelölhették ki az írásbeli témáit, mindenütt igyekeztek igazodni az új idők szeleihez. Feltűnően megszaporodtak például a parasztság sorsával és (haladó) történelmi szerepével kapcsolatos dolgozatcímek. De megjelentek olyan, mindenki számára könnyen aktualizálható témák is, mint „Nagy történelmi katasztrófáink tanulsága”, „Újjáépítő korszakok hazánk történelmében” vagy – 1947-ben Szentendrén – a félreérthetetlen „Szabadságharc – Tanácsköztársaság – népi demokrácia, a szocializmus megvalósításának állomásai”. |
A közéletbe az 1880-as évek derekán robbant be a Magyarországot elhagyó migránsok kérdése, amikor a felvidékiek után az alföldi és dunántúli parasztság körében is egyre divatosabb lett a tengerentúli munkavállalás. A helyi újságokban egymást érték a kivándorlással kapcsolatos hírek, beszámolók, köztük azok, amelyek a „kellő nyelvismeret” nélkül Amerikába érkező „szerencsétlen atyánkfiái” szomorú sorsát ecsetelték. „A farmerek úgy veszik-adják őket, mint a barmokat, s nagyobb részük elpusztul a rettentő terhes munka alatt, mielőtt vissza tudnának menekülni az elhagyott édes hazába” – riogatott 1885-ben az egyik legérintettebb vármegye lapja, a Veszprémi Független Hírlap.
Más újságírók hol a Szózat idevágó soraival, hol az egyre szigorodó amerikai bevándorlási törvények citálásával próbáltak maradásra bírni. Az elvágyódás hátterében húzódó okok között pedig legtöbbször az egyszerű embereket megtévesztő „szédelgő ügynököket” és „kivándorlási hiénákat” emlegették. Szabolcs vármegye hivatalos lapja, a Nyírvidék szerzője viszont azt állította, hogy a „nyomasztó szegénység” kényszerén túl a „legtöbbjét a hamar gazdagodhatnámság vágya sarkallja a kivándorlásra”.
Az elsősorban Hamburgban vagy Brémában behajózó álláskeresők rohama annyira felgyorsult (1881–1891 között 200 ezer magyar állampolgár szállt hajóra e két kikötőben), hogy hivatalosan is sürgetni kezdték az ellenlépéseket. 1888 nyarán Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter körrendeletben szólította fel a királyi tanfelügyelőségeket, utasítsák a néptanítókat, hogy ne terjesszék a külföldi hajózási vállalatok ügynökei által nekik osztogatott, kivándorlásra buzdító szórólapokat. Három évvel később pedig a veszprémi megyés püspök, Hornig Károly kötötte a papok és tanítók lelkére, hogy „erkölcsi erejök és hatásuk teljes latba vetésével” próbálják jobb belátásra bírni a távozókat.
A romló helyzet és a hivatalos iránymutatások következménye lehetett, hogy az érettségi tételek között újra felbukkant a maturálókat a migráció problémájával szembesítő feladat. 1892-ben a nagyenyedi református Bethlen Kollégium végzőseit nyílt állásfoglalásra késztette az írásbeli: „Hazaszeretet és kivándorlás. Lehet-e olyan erős a hazaszeretet, hogy minden körülmény közt meggátolja a kivándorlást?” De azokban az években másutt is bekerült a tételek közé a migráció kérdését legalább burkoltan felvető téma. Ilyen volt a székelyudvarhelyi református kollégiumban a „Honnan magyarázható ki a szülőföld szeretete?”, az iglói evangélikus főgimnáziumban pedig az „Áldozatkészség nélkül nincs hazafiság” írásbeli tétel.
A kivándorlás kényes kérdését bolygató tételek aztán annak ellenére kikoptak az érettségikről, hogy maga a probléma továbbra is fennállt. A témaváltás aligha független attól a ténytől, hogy a maturandusok (akkoriban) nem tartoztak a migráció által „veszélyeztetett” célcsoportba. 1891-ben például az ország 77 középiskolájában „érő” nagyjából 1200 tanuló a végbizonyítványával együtt tulajdonképpen a középosztályba szóló belépőt, következésképp biztos megélhetést nyújtó életpályát is kapott.
Időközben a kivándorlási válság a legsötétebb várakozásokat is túlszárnyalta. A századfordulóig a statisztikák szerint „csak” 500 ezren döntöttek úgy, hogy Magyarország helyett a tengerentúlon próbálnak boldogulni, ám a dualizmus korszaka alatt összesen majd' két és fél millióan „tántorogtak ki” Amerikába. A többség nem véglegesen akart külföldre menni, csupán arra a pár évre, amíg anyagilag egyenesbe jön, és itthon végre tud egy kis házat, pár hold földet venni. 1913-ig azonban csak minden negyedik gazdasági migráns tért haza: olykor meggazdagodva, de jóval gyakrabban testileg-lelkileg megtörve. A magyar kormány ez ügyben hozott intézkedéseivel elsősorban az ügynökségek és a hajóstársaságok visszaéléseinek próbálta elejét venni, illetve a távolba szakadtak gyermekeinek igyekezett a helyszínen magyar nyelvű iskoláztatást biztosítani.
ILLÉNYI BALÁZS
szerzo@hvg.hu
Belső feszültségek, rég elvétett politikai ritmus, tévedhetetlensége látszatát veszítő vezető – számos jel szerint mély sebeket ejt a Fideszen, hogy Magyar Péteren nem tud fogást találni. Forrásaink szerint a közvélemény-kutatások miatt nő a feszültség a pártban, de az egység még nem bomlott meg.
Új helyzet van.
Orbán Balázs és az MCC hazugsággal vádolja a HVG-t, pedig saját számaikkal állnak konfliktusban.
Budapest hozzászürkült az országos átlaghoz. A legjobb teljesítményt ugyan a belvárosi iskolák diákjai nyújtották, de átlagban Budapest már nincs az élen.
A több mint másfél millió gyorshajtónak mintegy hatoda nem fizetett.
A MagNet Bank helyi fiókját próbálták meg kirabolni. A rendőrség keresi az elkövetőt.
Még lakat sincs a kapun.
