Menő filmfesztiválokat tengerparton, pálmafák árnyékában és világvárosi nyüzsgésben szokás rendezni, de a kivétel erősíti a szabályt. Miskolc kockáztatott, akart és nyert.
Egy rendes filmfesztivál többnyire pregnáns helyszíneken zajlik, jól érzékelhető kapcsolódási pontokkal. Cannes a brit turisták által még a múlt század elején felfedezett Cote d'Azurrel, Velence a Lídóval álarcban, Berlin kompromisszumok nélkül, vagy éppen Szarajevó, a város élettel és halállal, hogy a kisebbekre is kitérjünk. Hogy Miskolc miként került a (mozgó)képbe, és lett 15 éve a Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál helyszíne, az kissé rejtélyes, de csodálatos. Mert a sztereotípia és a régről maradt beégés az agyba ugye az, hogy BAZ megye székhelye a következő toposzokkal rendelkezik: lepukkant, sorsára hagyott iparváros, számozott utcák, etnikai villongások, Veréb a kapuban, Edda Művek és ufók. És mint minden közhelygyűjteményben, ebben is sok az igazság.
Bizonyos szempontból Miskolc belvárosánál és a város környékénél ideálisabb terepet nehéz lenne találni egy kulturális eseménynek, már amennyiben a szervezők bátran fürkészik a jövőt. És feltételezik, hogy a Cinefest látogatói nem annyira a fülkék, mint inkább a gasztronómia forradalmárai, és egyben fogékonyak a természet szépségeire is. Ott van mindjárt a Bükk mint rengeteg, látnivalókkal, kihasznált kisvasúttal és Hoitsy György nemrég megduplázódott pisztrángozójával, ahol halbiológusi szakértelemmel megy a világszínvonalú étkeztetés. Vagy éppen a miskolctapolcai barlangfürdő, amit ugyan főként szlovák barátaink látogatnak, de ettől még jó. A belvárosban pedig egymást érik a nyugat-magyarországi turistának meglepő árakkal menő jobbnál jobb helyek. Korrekt levesező a színház mellett, kiváló marhából készült hamburgerek a sétálóutcában, a Kispipa rögtön a fesztivál központjával szemben, pompás halászlevekkel és – talán a határ közelségének is köszönhetően – remek sztrapacskákkal, minden várakozást felülmúló kiszolgálással, amit talán nem túlzás törődésnek nevezni. És akkor még szó sem volt az Anyukám Mondta megálmodóinak miskolci térfoglalásáról, ami kiváló kapudrog a tökéletes pizza élvezetéhez vezető rögös úton.
A mozgóképi felhozatalra sem lehet panasz. Nagyjáték-, rövid- és dokumentumfilm, friss áru, mustragyőztesek és különlegességek – minden van, mint egy rendes üzletben. A 15. megméretésen a nagyjátékfilmek versenyében 19 produkció lesz látható, két szembetűnő koncepció mentén. Az egyik, hogy az elmesélt történetek valódi coming of age sztorik, a másik, hogy olyan figurák sorsát lehet nyomon követni, akik sehogy sem találják a helyüket a világban. A három leginkább embert próbáló alkotás első látásra kilóg a mainstreamből.
A cseh Aurel Klimt rendezte Lajka a méltán népszerű, tragikus sorsú űrkutya történetét dolgozza fel, azzal a nem lényegtelen módosítással, hogy esetünkben a jószág nem hal hősi halált a Szputnyik–2 fedélzetén. Inkább megszakítja a kapcsolatot Bajkonurral, hogy űrhajójával egy idegen bolygóra távozzon, ahol végre nem az ember mondja meg neki, hogy hol a helye. Klimt még a műfaji lehetőségeket is kimaxolta, a Lajka egy bábanimációs technikával készült musical. A dolog izgalmasabbnak tűnik, mint amikor Tom Cruise sokadszorra is eljátssza Tom Cruise-t. És lesz még egy másik alternatív sci-fi is, Lazar Bodrozától az Ederlezi ébredése: Milutin asztronauta és felettébb figyelemreméltó kiborg utastársa szerelmi kapcsolatának kiteljesedése egy végtelennek tűnő űrodüsszeiában.
Már ebből is látszik, hogy a Cinefesten rendre elszabadul a kreatív őrület, miközben a légkör nyugodt és családias. A kulissza korántsem szegényes, de semmi hiszti és puccparádé, celebek helyett legfeljebb Juliette Binoche-ba, Jiri Menzelbe vagy az idén éppen Krzysztof Zanussiba botolhat a bámészkodó a vörös szőnyegen. A világhírű rendező neve a fogyasztói társadalomból és az azt megelőző fridzsiderszocializmusból egyaránt ismerős lehet, családja olaszországi ága ugyanis a hűtőgépgyáruk miatt vált széles körben ismertté. Zanussi nagyapja ráadásul olasz vasúti mérnök volt, aki a Trieszt–Bécs–Prága–Varsó vasútvonal építésekor került Lengyelországba. Zanussi 1939-ben született a hamarosan vérzivataros Varsóban; a kezdeti amatőr filmezés előtt előbb fizikát tanult egyetemi szinten, majd filozófiát és filmelméletet. Az alapok megszerzése után, az 1960-as évektől készített dokumentum- és játékfilmeket. A Mérleg, a Spirál, a Konstans, A nyugodt Nap éve, a Védőszínek és az Illumináció alkotója a XXI. században is forgat, egyetemeken tanít és producerként is tevékenykedik. Magyar kapcsolatainak szép példája, hogy Groó Diana 2004-es, Csoda Krakkóban című filmjében is közreműködött.
Érdekesnek ígérkezik Timur Bekmambetov alkotása, a Profil is, ami Anna Erelle A dzsihád jegyese című gigabestselleréből készült. A történetet – egy álnéven publikáló újságíró leírja az élményeit arról, hogy több hónapon keresztül oknyomozott az Iszlám Állam elnevezésű horrorszervezet toborzási módszereiről a közösségi médiában, még a jegyességig is eljutott egy dzsihádistával – az orosz–kazah filmes úgy ellensúlyozza, hogy a megtörtént eseményeket egyetlen számítógép képernyőjén tárja elénk. És ha már hétköznapi terrorizmus, a norvég mester, Erik Poppe sem viccelt a formával és a nyelvvel; Utoya, július 22. című mozija kitűnő példája annak, hogyan lehet és érdemes beszélni hét év elteltével a 77 fiatal életét követelő mészárlásról.
A skandináv vonal egyébként is erősnek tűnik. Jön a Sundance-kedvenc Gustav Möllertől A bűnös, egy telefonos ügyfélszolgálaton ücsörgő zsaru éjszakájáról, valamint egy abszurd heavy metal mozi, a Heavy túra, átélhetővé téve a keleti nyitás okozta izgalmakat is. Érkezik versenyfilm Kínából, A boldogtalanság művészete, Dél-Koreából Chang-dong Lee cannes-i mozija, a Gyújtogatók, Japánból pedig a régi harcos Zeze Takahiszától a Nyolcéves jegyesség, egy szintén igaz történet arról, hogy mi történik a szerelemmel, ha a szerelmünk kómába esik, és elfelejt mindent az esküvő előtt. És persze a végén csattan az ostor: a Cinefesten lesz először publikus Magyarországon Nemes Jeles László új filmje, a múlt héten Velencében a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (Fipresci-) díját elnyert, és Magyarország hivatalos Oscar-díj-nevezettje, a Napszállta.
Mik a legnagyobb tévhitek az anyagcserével kapcsolatban? Milyen tünetek jelezhetik a hormonháztartás problémáit? Hogyan védekezhetünk a káros környezeti hatások ellen, és miért hasznos a glükózmonitor? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.
Meglehetősen szabad kezet kapna rendkívüli helyzetekben a miniszter.
A kiskereskedelmi különadó ügye halad a bíróság felé.
A HVG által megkérdezett infektológus szerint nem kell rettegni.
Ami valójában egy kármentesítésre szoruló ipartelep.
Több mint egy évig tartott a tárgyalás, az ítélet nem jogerős.
