Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Unokája lesz az előadás főszereplője.
Színdarabot készítenek Törőcsik Mari életéről – írja a Blikk.
Az előadás főszereplője a színésznő Maár Gyulával való házasságából származó unokája, Járai Máté lesz, aki jelenleg a Győri Nemzeti Színház és A mi kis falunk színésze.
Bár vér szerinti rokonság nincs közte és Törőcsik között, egyértelmű, hogy a nagymamájaként tekint rá.
„Régi álmom válik valóra a Törőcsik-esttel, régóta szerettem volna egy önálló produkciót. Ha minden a tervek szerint alakul, december 13-án lesz a bemutató. A 80-as évek végén a papa és Selmeczi György készítettek Mari mamának egy lemezt, az azon szereplő dalokat adom majd elő, de ehhez kellett a zeneszerző beleegyezése is, aki először nemet mondott."
Megkértem Mari mamát, segítsen ebben, és nagyon megható volt, amit mondott. Senki másnak nem adná oda a jogokat, de szerinte én nagyon jól tudom majd előadni a dalokat és a verseket is. Úgy gondolom, ez egy igazán személyes, intim előadás lesz, hiszen gyerekként saját magam tapasztaltam, milyen is Törőcsik Mari élete
– mondta Járai, és hozzátette: legutóbb pár napja látogatta meg nagymamáját, és még énekeltek is egyet.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.