Akik ideköltöznek, azoknak már semmit sem mond a Roncsfilm
Hosszú út vezetett a Roncsfilm nyóckerétől a Corvin sétányig, ám a környék sava-borsát még mindig az omladozó házak tövében fogjuk megtalálni. Múltat idézünk most, hogy a sétány elnyeri végleges arcát.
Az időkapu semmi ahhoz képest, ami a gyanútlan járókelőt a Bókay utca és a Tömő utca sarkán fogadja. Az egyik irányból a gyerekklinika vöröstéglás épülete, a másikból egy furcsán ottmaradt háromemeletes modernista lakóház, amelyet körülölel a Corvin sétány projekt friss-ropogós épülete, azzal szemben pedig egy klasszikus bérház, amely a Millenium környékén épülhetett, és azóta háborítatlanul potyog homlokzatáról a vakolat.
Ennek a csodálatos kereszteződésnek a legszebb helye pedig maga a megtestesült anakronizmus: a Cintányéros nevű borozó, amely ugyan egy évtizedek óta vállalhatatlanul lepukkant ház sarkát díszíti, és ott van a pultban a névben emlegetett, cintányérral ellátott söntéspult, valójában egészen új: mindössze öt éve nyitott meg, jóval a városrész aranykorának számító időszak, a Roncsfilm készülte után.
Aranykor alatt persze inkább az iróniát kéretik érteni, mint a valós nosztalgiát, Szomjas György szatírájának szereplői, Kapa és a Sánta Gizi sem jókedvükben élték volna itt mindennapjaikat a rendszerváltás idején – ez a környék már akkor sem számított a város elit részei közé, lepukkantságának őszinte bája (és a közönsége) még a főváros turistaszimbólumává érett, nem kevés művi elemmel tarkított romkocsmáinak is sok lett volna. Ez a környék volt az igazi Nyócker – pláne a Rákóczi tér örömlánymentesítése után és a Magdolnatelep kelet-európai munkásinváziója előtt –, ahová nemhogy turista nem tette be a lábát, de az is inkább menekült innen, akit idesodort az élet meg az önkormányzat szociális osztálya.
A Roncsfilm bemutatása után tíz évvel, a kétezres évek elején is igen fejlett képzelőerő és még erőteljesebb optimizmus kellett ahhoz, hogy bárki a fejlődésnek vagy a jólétnek akár a csíráját meglássa ezen a környéken. Máig felsejlik az a szürke decemberi nap 2003-ban, amikor egy második emeleti födémig felhúzott házkezdeményben kellett meglátnunk első saját lakásunkat nem sokkal odébb, az Illés utcában, ahol az összképet legfeljebb a Füvészkert javíthatta – volna, ha a közepén nem készült volna épp összedőlni a botanikus kert egykor ékkövének számító pálmaház.
Amikor – máig tisztázatlan, hogy vak optimizmustól vagy hosszú távú előrelátástól vezérelve – aláírtuk az adásvételi szerződést, még nem sejthettük, hogy nem a Roncsfilmbe, hanem egy új film nyúlfarknyi előzetesébe csöppenünk. Annak a történetnek az első képkockáit láttuk, amely még ma, lassan húsz évvel később is messze van a végkifejlettől – bár hamarosan lezárul a legfontosabb epizódja: a Corvin sétány kiépítése.
Szeszgyár és életveszély
Szemben a Palotanegyed elegáns házaival a Józsefváros egészen más arcát mutatta már a 19. század végén is. A József körút és az Üllői út sarkát egy hatalmas épület, a Gschwindt-féle szeszgyár uralta, a környékbeliek legnagyobb örömére lebontott likőrgyár helyén épült 1922-ben a Corvin mozi, majd az azt körülölelő hatalmas bérházak.
A nagyívű épületegyüttes mögött már nem volt ekkora a pompa: a területen munkásházakat húztak fel, a kisiparos üzemek és boltok között pedig egy soha be nem fejezett bérházépítési program foghíjai és komfort nélküli földszintes házak tarkították az utcaképet. A városrész hangulatát az sem emelte, hogy a II. világháború, majd az 1956-os forradalom során rengeteg ház megsérült – van, amelyiken a mai napig látszanak a golyónyomok. De nem csak ezek a sebek, hanem a málló vakolat is jó eséllyel több évtizedes relikviái a környéknek.
A csigalassúsággal haladó szanálás mellett 1963-ban új ötlettel álltak elő: a Baross utcával párhuzamosan az Illés utcától előbb a Szigony utcáig, majd a körútig modern házakkal akarták lecserélni a rossz állagú, sok esetben életveszélyes lakásokat. Ekkor született meg a terv a Tömő utca öt 16 emeletes toronyházáról is – ezekből 1970-re hármat sikerült felépíteni. És hogy ez a szám nem is nőtt, talán magyarázta, hogy – mint a Budapest című lapban 1970-ben olvasható volt – nem sokkal az átadás után már 67 oldalas hibajegyzék állt össze a lakók reklamációiból.
Bár a körútig – pénzhiány miatt – sosem ért el a panelrengeteg, a Práter utca környékén épp elég épült a házakból ahhoz, hogy a Roncsfilm, vagyis a rendszerváltás idejére kialakuljon a Nyóckerről sokakban máig élő kép: lepukkant panelházak, romos bérházak és életveszélyes földszintesek között néhány csodálatos módon viszonylag épen megőrzött épület árválkodik.
Az, hogy a Roncsfilmet akár tíz évvel később is forgathatták volna, részben a rendszerváltás utáni lakásprivatizáció következménye volt: akkor a tanácsból lett önkormányzatok a piaci érték töredékéért igyekeztek megszabadulni a lakásoktól, ám az itt élők közül sokaknak még annyi pénzük sem volt, hogy megvásárolják azokat. Forrás hiányában viszont a kerület is elhanyagolta ezeket az épületeket, amelyeknek látszólag csak azért nem romlott tovább az állaga, mert már nem volt hova romlani. A telkek negyede pedig egyszerűen üres volt – egy részükön a 19. század végén indult, soha ki nem teljesedett bérházépítési program szomorú emlékeként.
A nagy hármas
A Csécsei Béla vezette józsefvárosi önkormányzat a kilencvenes évek végén hirdetette meg ennek a területnek a rehabilitációját, az először Corvin-Szigony Projektre keresztelt programról ekkor annyit lehetett tudni: a Corvin mozi mögött sétányt nyitnának, amely a Szigony utcáig (a toronyházakig) tartana, ennek mentén indulna el ingatlanok fejlesztése. Bár a Práter utca mentén már ekkor is épültek új lakóházak, a 2003-ban, másodjára sikerrel kiírt pályázat sem volt garancia a fejlesztés megindítására. Ez végül 2004-ben indulhatott el, miután a Futureal többségi tulajdont szerzett a négy vállalkozásból álló, a pályázaton nyertes projektcégben, és átfogó tervezési munkát indított el az önkormányzattal együtt. A tervezésnél a kezdetektől nem csak lakóházakat, hanem irodák-lakóházak-üzletek hármas egységét képzelték el az omladozó bérházak helyén - idézi fel Kovács Gábor, a Futureal csoporthoz tartozó Cordia főépítésze.
A helyiek pedig csak kapkodták a fejüket a következő években: miközben a Tömő utca legelején egyszer csak a környék omladozó bérkaszárnyáitól teljesen elütő lakóház nőtt ki a földből, négy irodatoronyt összekötve elkészült a város legfurcsább bevásárlóközpontja is a mozi mögött: a Corvin Plazán hosszában és keresztben is egy fedett közút – na jó, sétálóutca - vezet át, keresztben ráadásul a tűzoltóknak is biztosítva az átjárást. Az igazi nagy meglepetés azonban a pláza után jött: a felső kategóriás lakóházak tövébe épült vendéglátóhelyek övezte sétányhoz a városban sem volt hasonló, nemhogy a Nyócba'. Ha meg valaki még tovább merészkedett (amit e sorok írója az Illés utcában valóban felépült lakásának köszönhetően elég sűrűn megtett), egy szinte szó szerint napról napra átalakuló városrészt láthatott.
Az a ház, amelyik az egyik nap még abban a biztos tudatban rohadt, hogy ezt teheti az idők végezetéig, nem sokkal később a földdel vált egyenlővé. Mellette pedig egy nem sokkal jobb állapotban álló házat békében mart tovább az idő vasfoga – ezt általában nem is az állag magyarázta, inkább a lakóház tulajdonosi szerkezete. Ahol sok lakás van magántulajdonban, azt a házat az önkormányzat inkább nem vonta be az addigra Corvin sétányra keresztelt projektbe, ugyanígy megmenekültek azok az épületek is, amelyek pár évvel korábban még jó állagukkal lógtak ki a sorból. (A kettő között nemritkán volt némi összefüggés.)
A projekt a 2008-as válságot is túlélte (akkor épp a Nagytemplom utcánál járt a fejlesztés), aztán mire kettőt pislogtunk, a 2010-es évtized második felében két irodaház zárta le a Szigony utcánál – sajátos kontrasztban a környéket máig csúfító három „toronyházzal” -, nemrég pedig bokréta került az utolsó lakóházra is a Bókaynál. Aki itt vesz majd lakást, csodásan láthatja a Bókay-Tömő csodálatos kereszteződését.
Gólya, Grund, hogyishívják
És mindez nem csak sok port hozott, hanem egy halom új ide költöző, itt dolgozó embert is. Legtöbbjüknek (bár a fejlesztők cáfolják, hogy mind külföldiek lennének, azt mondják, a lakások ötöde van külföldi tulajdonban) pedig semmit nem mond a Roncsfilm, legfeljebb elcsodálkoznak a már nem annyira lepukkant panelek, bérházak és a nem túl eredeti modern épületek fura elegyén.
Nekik a Cintányéros az egzotikum, mit sem tudnak a fejlesztés korai szakaszának áldozatul esett (két) West Balkánról, amelyek helyén ma jó eséllyel ruhát próbál valaki, és talán a környék kultikus (majdnem) nagy túlélője, a Gólya neve sem mond nekik sokat. A Bókay utcai kocsmából közösségi térré is avanzsált kultikus hely – bár a Corvin projekthez tartozó Nokia irodaház árnyékában húzódik meg – valójában nem ennek a fejlesztésnek esett áldozatul, a kerület átalakulása egyszerűen elsodorta, a helyére is lakóház épülhet majd. A Gólya most pár sarokkal arrébb, az Orczy tér szomszédságában folytatja tovább, ahol a nyugati expatok helyett inkább kínaiak találhatók meg nagy számban – a dzsentrifikáció ugyan az NKE kollégium és a Semmelweis Egyetem irányából közelít felé, ám a Golgota teret áttörnie még nem sikerült.
Büszkén tartja viszont magát a Tömő utca legelején, a fejlesztési projekt első lakóházával átellenben a Grund, amely egyszerre fogadja be az egykor szomszédos West Balkán árváit és azok időközben megszületett gyerekeit – vagy egyszerűen azokat, akik a turisták miatt kiszorultak a 7. kerületi bulinegyedből.
A pláza mögötti „gasztrosétány” azonban láthatóan azokból él, akik az itt létesített új irodaházbakban dolgoznak: kevés olyan hely tudott megkapaszkodni, amelyik inkább esti étterem, vendéglő, céges ebédeknek azonban tökéletes a terep – az olasztól a hamburgeren át a hagyományos magyar bisztrón keresztül az egészséges ételeket is megtalálja, aki megunta a pláza food courtját. Meg persze találunk itt esti szórakozóhelyeket is, ám ezek épp annyira kellemesen jellegtelenek, mint egy random nyugat-európai város szabadon választott lakóterületén: még csillognak a poharak, még újak a székek, finom minden – de a nevükre pont annyira nem emlékszünk, mint a szomszéd giroszoséra.
A Nyóckernek ez az új arca – a néhol már pattogó térkövek ellenére – fényévekre van a Roncsfilm omladozó bájától, de békeidőben turisták nélkül is biztosít egy fizetőképes közönséget – legalábbis amíg megtalálja saját arcát a Corvin sétány. Addig meg marad a Cintányéros és a Füvészkert, az időközben szerencsére szépen felújított pálmaházával.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
