Az új katatörvénnyel kapcsolatban írt egy bejegyzést a Facebookra Tompa Andrea író. Ebben felidézi, hogy azért tudott elkezdeni annak idején kritikát írni, újságot szerkeszteni, mert számlás lett, „kényszervállalkozó”. Ha nem lettem volna az, egyszerűen nem foglalkoztatnak.

Emlékszem, amikor Koltai Tamással szerkesztettük együtt a Színház folyóiratot, és azon küzdöttünk, hogyan lehet fiatalokat foglalkoztatni, akik nem számlásak. Sehogy. X milyen jól ír, de nincs számlája. Akkor nem ír. A lap nem engedhette meg magának soha, hogy a könyvelése ne legyen rendben, ahhoz mindig túlságosan kitett volt. És a lapnak egyszerűen nem volt pénze bérre”

– írta erről.

Tompa Andreának most fogalma sincs, mi lesz ezek után. A lehetőségek egyikékeként felveti, hogy majd kevesebbet ír, és kevesebb meghívást fogad el. „Majd nem megyek el helyekre, mert nincs számlám, és nem fizetnek, és ingyen meg nem megyek el. Mert kevés helyre megyek el ingyen, csak oda, ami nekem nagyon fontos. És írni sem írok ingyen. Mert én nem „a lakosság részére nyújtok szolgáltatást”, mondja az új törvény. Még szép. Nem ám emberek olvasnak könyveket, cikkeket, vesznek részt találkozókon stb. Ja, és még adományokat sem tudok küldeni a cégből, mert nincs, nem lesz cég”.

Mit tehet az, aki eddig katázott, és szeptembertől nem folytathatja így?

Vállalkozók tömegei esnek ki szeptembertől a katatörvény hatálya alól. Mit tehetnek ők? Hova mehetnek át? És ki lesz az, akinek továbbra is megéri katáznia? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ.

A bejegyzés végén az író azt kérdezi, „tényleg mindent szét kell verniük kalapáccsal azoknak, akiknek számolatlanul dől a pénz? És hogy igazán jól érezzük magunkat, még meg is bélyegeznek csalónak.

Nyilván mi lopunk itt a legtöbbet ebben az országban”.