A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A Nemzeti Filmintézet által támogatott produkció Dargay Attila filmterve és figuratervei nyomán készül.
Egész estés animációs film készül Vörösmarty Mihály drámai költeményéből, a Csongor és Tündéből, ami 2025 tavaszán érkezik a mozikba – írja közleményében a Nemzeti Filmintézet.
A családoknak szóló mesefilm Dargay Attila eredeti figuratervei alapján, a Cinemon Entertainment gyártásában, a Fórum Hungary forgalmazásában és az NFI támogatásával készült, és most közzétették róla a teasert is. (A film egyébként 2022-ben már kapott egy előzetest, akkor még az volt a terv, hogy 2024 őszén kerül mozikba.)
Dargay Attila nevéhez olyan filmtörténeti klasszikusok fűződnek, mint a Lúdas Matyi, a Vuk vagy a Szaffi. A Csongor és Tünde mozifilm-adaptációjára készült filmterve „igazi vágyálom volt, és nagy lelkesedéssel próbálta mozgókép-formátumra átültetni, ám a feldolgozás a ’70-es években akadályokba ütközött, ezért az ötlet a fiókban maradt”, jegyzik meg a közleményben.
A Dargay-féle tervet, az ő figuraterveit éleszti fel az új alkotócsapat, az ígéret alapján a magyar meséket idéző képi világgal, humoros karakterekkel és népmesei motívumokkal. A folyamatban tanácsadóként részt vesz Henrik Irén, Dargay özvegye és alkotótársa is.
A hagyományos 2D animációs technikával készülő rajzfilm Temple Réka producer vezetésével készül, rendezője Máli Csaba, az egyik utolsó Dargay-tanítvány és Pálfi Zsolt. A forgatókönyvet Balassa Krisztián jegyzi.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.