Nem engedik közel a mikrofonhoz a politikusokat Auschwitzban

Ez az első alkalom, hogy politikusok nem tarthatnak beszédet az évfordulós megemlékezésen.

  • hvg.hu hvg.hu
Nem engedik közel a mikrofonhoz a politikusokat Auschwitzban

Várhatóan uralkodók, államfők és miniszterelnökök is részt vesznek az Auschwitz felszabadításának 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. Az auschwitzi múzeum azonban első ízben tiltotta meg, hogy a politikusok beszédet tartsanak a január 27-i rendezvényen, ahol így csak túlélők fognak felszólalni – valószínűleg ez lesz az utolsó évfordulós megemlékezés, amikor még sokan élnek, és elég egészségesek ahhoz, hogy elutazzanak az egykori koncentrációs táborba.

„Az utolsó, még köztünk lévő túlélőkre szeretnénk összpontosítani. Az ő történelmükre, fájdalmukra, traumájukra, és arra, ahogy nehéz erkölcsi kötelezettségeket kínálnak a jelen számára”

– mondta Piotr Cywinski, az auschwitz-birkenaui emlékhely és múzeum igazgatója.

A politika árnyéka ugyanakkor rávetül az évfordulós eseményekre. A hónap elején a lengyel külügyminiszter-helyettes beszélt arról, hogy a lengyel hatóságok kötelesek lennének letartóztatni Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, ha Lengyelországba utazna az ünnepségre, hiszen a nemzetközi büntetőbíróság háborús bűncselekmények vádjával elfogatóparancsot adott ki ellene. Donald Tusk miniszterelnök ugyanakkor csütörtökön bejelentette, hogy bármelyik izraeli politikus, beleértve Netanjahut is, a letartóztatás fenyegetése nélkül ellátogathat az ünnepségre.

Az emlékhely igazgatója az egész vitát „médiaprovokációnak” minősítette, és azt állította, hogy semmi jel nem utalt arra, hogy Netanjahu egyáltalán tervezte volna, hogy ellátogat az ünnepségre. Elmondta ugyanakkor, hogy az eseményre jelentős izraeli delegációt várnak.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.