„Vér csordogált a fülemből” – Dustin Hoffman szerint rémálom volt leforgatni A diploma előttöt

A színész szerint Mike Nichols rendező bizonyos fokú „szadizmust” tanúsított vele szemben a forgatáson.

  • HVG

Szörnyű élmény volt elkészíteni azt a filmet, amely megváltoztatta az életemet

– írja a Diploma előtt című filmről Dustin Hoffman új önéletrajzi könyvében az Independent szerint. A 89 éves színészt elmondása alapján 27 alkalommal pofozták fel a forgatáson, Mike Nichols rendező utasítására.

Hoffman a Look at Me című új önéletrajzi kötetében idézte fel a kultikus film forgatásán történteket.

Egyből kényelmetlenül és méltatlanul éreztem magam. Ott voltam, egy Mike Nichols-film főszerepét játszottam, miközben ő éppen a kor legfelkapottabb rendezője volt, én mégis úgy éreztem, semmi keresnivalóm ott

– emlékezett vissza Hoffman.

Hoffman azt írja, a Nicholsszal való közös munka miatti szorongása abból a gyanújából fakadt, hogy a rendező „haragszik rá, vagy azért, mert valamit rosszul csinál, vagy azért, mert rájött arra, amit már mindenki más is tudott: hogy rossz színészt választott a film főszerepére”.

„Amikor az ügynököm közölte, hogy Mike érdeklődik irántam, még csak meghallgatásra sem akartam elmenni. Olvastam Charles Webb regényét, amelyből Mike a filmet készítette, és egyértelmű volt számomra, hogy teljesen alkalmatlan vagyok Benjamin szerepére. Egy kiváló atléta, kitűnő tanuló, az iskolai vitakör vezetője – jómódú, tipikus amerikai fiatal, akinek a vezetékneve Braddock. Miért választanának valakit, aki annyira etnikai jellegűnek tűnik, mint én, hogy eljátssza a tökéletes fehér, angolszász, protestáns amerikait? Ennek semmi értelme nem volt” – írta az emigráns askenázi zsidó családból származó színész.

Hoffman a rendező forgatáson tanúsított viselkedését is bírálta. Állítása szerint Nichols „mindenkivel ingerlékenyen viselkedett”, és vele szemben pedig egyfajta „szadizmus” is megmutatkozott.

Volt egy jelenet, amelyben Katharine Rossnak fel kellett pofoznia engem, ő pedig 27-szer vetette fel velünk a jelenetet. Mike folyamatosan arra utasította Katharine-t, hogy üssön meg, még erősebben. Katharine attól tartott, hogy kárt tesz bennem, én pedig azt mondtam neki: »Jól vagyok, csak a fülemet ne üsd meg.« Sajnos néhányszor így is eltalálta. A nap végére szédültem, Mike pedig végül még csak fel sem használta a pofont a filmben

– emlékezett vissza a színész.

Hoffman nem sokkal később egy víz alatti jelenet forgatásáról is beszámolt, amelyhez búvárruhát kellett viselnie.

Néhány felvétel után, amikor feljöttem levegőért, vér csordogált a fülemből. Az előző napi pofozkodás és a medence fenekén tapasztalható víznyomás együttes hatására átszakadt a dobhártyám

– írja Hoffman.

A generációja egyik legnagyobb színészeként számon tartott Dustin Hoffman olyan filmekben szerepelt még, mint az Éjféli cowboy, Az elnök emberei, a Kramer kontra Kramer és az Esőember. Önéletrajzi könyve november 10-én jelenik meg a tengerentúlon.

Nyitókép forrása: Eve Webb

Nyitókép: AFP / Lawrence Turman / Collection ChristopheL

Hozzászólások