Szikora János rendező: Kivert a víz, hogy én mit keresek ezek között az akták között

A szolnoki és székesfehérvári színház korábbi igazgatójának neve is szerepel a most nyilvánosságra hozott állambiztonsági dokumentumokban. Ahogy elmondta, ittas vezetéssel kapcsolatban próbálták őt beszervezni, de nemet mondott.

  • HVG

Számomra ez most hidegzuhany. Jó nagy marhaságot csináltam akkor

– fogalmazott Szikora János rendező, korábbi színházigazgató a Kossuth rádió reggeli adásában annak kapcsán, hogy az ő neve is megjelent a szerdán nyilvánosságra került állambiztonsági nyilvántartásban. A kartonja szerint 1987 márciusában Károly fedőnéven szervezték be, két évvel később pedig azt jegyezték fel róla, hogy kérte a kapcsolat megszüntetését.

Szikora elmondása szerint nem tudott arról, hogy aktát vezettek róla; amikor szerdán felhívta a rádió munkatársa, hogy nyilatkozna-e erről, azt sem tudta, milyen „listáról” van szó. „Kivert a víz, hogy én mit keresek ezek között az akták között”, mondta, majd részletesen felidézte, mi történt negyven évvel ezelőtt: „Itt kezdődik az én történetem, 1987-ben, egy ittas vezetéssel. Szolnokon, egy színházi buli után nagyon csúnyán lerészegedtem, és mégis beültem az autóba. Lemeszeltek a rendőrök, ráadásul ostoba módon szóváltásba keveredtem velük. Elvittek vérvételre. Nagyon magas volt a véralkoholszintem, úgyhogy azonnal elvették a jogosítványomat.”

A színház akkori igazgatója Schwajda György volt, tőle próbált segítséget kérni abban, hogy egy évnél hamarabb visszakaphassa a jogosítványát. Schwajda azt mondta neki, meglátja, mit tud tenni. „Azt mondta, a helyi rendőrségtől lepattintották. De abban az időben, a rendszerváltás előtt két évvel – ez kevésbé köztudott – minden állami fenntartású színháznak volt egy úgynevezett belügyi összekötője, aki az éppen aktuálisan regnáló színházigazgatóval tartotta az informális kapcsolatot. Ilyen belügyi összekötője volt a szolnoki Szigligeti színháznak is, ezzel hozott össze engem Schwajda György, hátha ő tud segíteni. Így került sor a Batthyány téren, az Anna presszóban egy beszélgetésre ezzel az úrral, aki (…) elmondta, hogy egy szervezetet képvisel”, magyarázta Szikora.

Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek az adatbázisból

Ismert zenészek, színészek, politikusok, újságírók, műsorvezetők és közgazdászok neve is szerepel azon a honlapon, amelyen a kormány állítása szerint egykori állambiztonsági „ügynökök” adatait hozták nyilvánosságra. Mások mellett megtaláltuk Vágó István egykori kvízmester, Szikora Róbert énekes, Dévényi Tibor lemezlovas, Szepesi György sportriporter, Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő, valamint Patyi András alkotmánybíró nevét is. Fontos kiemelni, hogy az adatok között hamis dokumentumok is szerepelhetnek, a nyilvánosságra hozott papírokból pedig nem derülnek ki a beszervezés körülményei – pedig utóbbiak nagyban árnyalhatják a tevékenység megítélését.

A férfi azt mondta neki: lehet róla szó, hogy visszakapja a jogosítványát, de valamit tennie kell érte. Megkérdezte, hogy Szikora hajlandó lenne-e beszélgetni vele, mire ő visszakérdezett, hogy miről. Úgy általában a színházról, a színházi élet belső viszonyairól, hogy azokat hogyan látja egy fiatal, a pályája elején álló rendező – jött a válasz. Szikora állítása szerint nem tudta pontosan, hogy mindez mit jelent, és azt is hozzátette, hogy az első alkalommal semmi másról nem beszéltek, csak a fűnyírásról, mivel kiderült, hogy mindketten kertes házban élnek. „Persze jelezte, hogy ez kevés. A legközelebbi alkalommal arról kérdezett, hogyan látom fiatal rendezőként, hogy Erdélyből sok magyar színész átjön és próbál elhelyezkedni magyar színházakban, milyen hatással van ez a társulatok belső életére”, tette hozzá.

A férfi következő alkalommal magával hozta Szikora jogosítványát is, és ezúttal már alá is akart vele íratni egy dokumentumot. Ekkor döbbent rá és értette meg, hogy be akarják szervezni, és hogy valójában miről szól a beszélgetés. Azt mondta, hogy ilyen áron nem kéri a jogosítványát, és nem ír alá. A kapcsolat itt megszakadt, Szikora állítása szerint többé nem találkozott a férfival.

Az adatbázisbeli iraton ugyanakkor az szerepel, hogy csak két év elteltével kérte a kapcsolat megszakítását, amivel, ahogy most fogalmazott, „nem tud mit kezdeni”. „Szerintem ennek a tisztnek a szemében én egy kudarc voltam. Ha neki el kellett számolnia ezekkel a beszélgetésekkel a felettesei számára, akkor ez nem volt egy sikeres beszervezés (…) A kapcsolatot nem tartottuk, információkat nem adtam át (…) Én egy kudarc voltam az ő számára. Hogy ezt ő miért később regisztrálta, hogy kértem a megszakítást, fogalmam sincs.”

Szikorát a visszaemlékezése szerint utolsó beszélgetésük után „rendesen kiverte a víz”, mert azt érezte, hogy „egy borzasztó dologtól menekült meg”.

Honnan jöttek, kikről jelentettek, hányan voltak – infografikákon a Kádár-kori ügynökhálózat

Mennyi ügynöke volt a Kádár-korszak állambiztonságának? Hol találkoztak a tartótisztjeikkel? Hogyan rangsorolta az informátorait a rendszer? Mennyire gyakran próbáltak zsarolással beszervezni embereket? Milyen társadalmi hátterük, iskolai végzettségük volt az ügynököknek? Tényleg tilos volt párttagot beszervezni? Többek között ezeket a kérdéseket válaszoljuk meg a korszak kutatóinak segítségével.

Hogy megtisztulásként értékeli-e a nyilvánosságra hozatal folyamatát vagy inkább megbélyegzésként, arról azt mondta: elsősorban a médián múlik, melyik lesz az igaz, hiszen nem bíróság elé citálják ezeket az embereket, hanem a nyilvánosság elé. Az pedig, hogy valakit megbélyegeznek-e vagy sem, a tálalástól függ. A saját helyzetéről úgy gondolja, hogy helyes, hogy nyilvánosságra került, számára ugyanakkor sokkoló is egyben. Elismerte, hogy abban, ami történt, nem vétlen, de aláhúzta: nem volt ügynök, soha senkiről nem jelentett, és ilyen kapcsolatot nem létesített. Ebben a lelkiismerete tiszta, az ittas vezetésben azonban nem, és hogy annak következményei alól megpróbált kibújni. Utólag úgy látja, egy olyan küszöbnél állt meg, amit sokan átléptek, ez pedig ijesztő, de számára óriási tanulság is egyben.

Szikora tavaly köszönt le a székesfehérvári színház éléről, előtte volt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója és az Új Színház művészeti vezetője is. 2002-ben az általa rendezett Az ember tragédiájával nyitotta meg kapuit az új Nemzeti Színház.

Hozzászólások