szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Movement for Spiritual Integration in Absolute jógaszervezet hét tagját keresi a rendőrség Indiában pornográfia gyanúja miatt. Központjukat Teynampetben június 8-án bezárták.

Tantra: a szerelem ösvénye – így szólt annak a kurzusnak a címe, melyre május 28-tól június 8-ig került volna sor a Movement for Spiritual Integration in Absolute (MISA) elnevezésű nemzetközi jógaszervezet szervezésében indiai Teynampetben. A Times of India azonban június 3-án egy leleplező cikket közölt, melyben arról ír, hogy az oktatás keretein belül pornográf tevékenység zajlik. Az oktatók között kettőről, Mihai és Adina Stoianról például filmfelvételek birtokában kiderítették, hogy pornószínészek. A mintegy száz „hallgatóval” induló tantra-képzést a cikk megjelenése után berekesztették, három tanító pedig azonnal távozott az országból.

A meztelenség is egy út a spiritualitás felé?
yogaesoteric.net
A rendőrség összesen hét dán és román állampolgárságú személyt keres, a tanteremként szolgáló helyiségeket pedig lefoglalták a Times of India cikke és a konzervatív indiai párt, a Hindu Makkai Katchi panasza után.

A többiek még az országban vannak, és mivel csupán turista vízummal rendelkeznek, a munkavállalási engedély hiánya miatt is a hatóságok nagyítója alá kerültek. Ezt azonban ki tudták védeni, ugyanis, mint a legtöbb jógaközpontban itt is önkéntességi alapon folyik az oktatás.

A Times of India által megkérdezett tanítványok közül senki sem bánta, hogy pornós múlttal rendelkeznek a instruktőrök: "Nem érdekel, mit csinálnak odahaza ...Két éve tanulok itt, azóta sokkal energikusabb, kreatívabb és innovatívabb vagyok az élet minden területén" - mondta például Rajesh Shah, egy 45 éves vállalatvezető Chennaiból.

Gregorian Bivolaru - az üldözött jógaguru
yogaesoteric.net
A MISA egy Romániában alapított szervezet, melyet Gregorian Bivolaru hozott létre 1990-ben Bukarestben, miután a forradalom után újra legális lett a jógázás Romániában. A  most hatvan éves jógaguru tevékenysége azonban előbbre nyúlik, a kilencvenes évek előtt illegálisan folytatta tevékenységét, a román titkos rendőrség állandó megfigyelése alatt. Az 1989-es rendszerváltás után viszont egyre szélesebb körben terjedt az indiai gyökerekkel rendelkező, spirituális életmód, melynek egyik legismertebb képviselője Bivolaru lett, aki könyveket is megjelentetett a jóga szerteágazó témájában. Az üldöztetése azonban folytatódott, ugyanis több ügyben bíróság elé citálták, például egy alkalommal fiatalkorú megrontásával is gyanúba keveredett. 1995-ben lemondott a MISA vezetői posztjáról majd Svédországban kért politikai menedékjogot, amit 2005-ben meg is kapott. A szervezet mindeközben 16 országban alapított jógaközpontokat, világszerte 350 ezer követője van, a tantra jóga és a meztelen jóga pedig csupán az egy-egy terület a repertoárjukban a többi kétezer éves hagyománnyal rendelkező spirituális és ajurvédikus eszme és életvezetési tan mellett.

A tantrának több értelmezése van, nyugaton a szexuális élet művészeti ágát látják benne, Bivolaru például egy nem hivatalos tanulmányában, a Tantrikus szerelem titkos ösvényében így csinált kedvet az általa képviselt eszméről: Álmodozott már arról, hogy intenzíven és mélyen szeretkezzen a nőjével, vagy akár tíz órán keresztül, megszakítás nélkül? Ez a könyv felfedi a titkos praktikákat, közérthető nyelven, ha engedi, hogy az író személyes tapasztalatain keresztül vezesse ezen az úton.

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Az évtized legkomolyabb havazása sújthatja az Egyesült Államokat, hét államban hirdettek szükségállapotot

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Több ezren tüntettek Montenegróban a belügyminiszter lemondását követelve

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

Trump nyilatkozata kétéves mélypontra lökte a forintot

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban