szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Második lett a C döntőben, így összesítésben a 14. helyen zárta a könnyűsúlyú kétpárevezősök küzdelmeit a pekingi olimpián a Varga Tamás, Hirling Zsolt duó.

A magyar kettős a szombati futamban egy-egy hongkongi, japán, brazil, uruguayi és indiai párossal mérte össze erejét, és a győztes japánok mögött ért célba.

A 2005-ben világbajnok, tavaly pedig Eb-győztes Vargáék szereplése egyértelműen csalódás, hiszen éremért utaztak a kínai fővárosba, végül azonban még a középdöntőbe, a legjobb 12 közé sem sikerült bekerülniük.

"Természetesen óriási csalódás számunkra ez az eredmény, egyelőre értetlenül állok a történtek előtt" - mondta az Kiss László, a páros edzője. "Olyan elő szokott fordulni, hogy egy-két egység visszaesik vagy javít a korábbi formáján, de mi mindenkihez képest visszazuhantunk. A fiúk azt mondták a keddi, kudarccal végződött reményfutam után, hogy egyszerűen nincs bennük erő, úgy érzik, mintha kézifékkel autóznának vagy mintha egy kötél visszahúzná a hajójukat. Hosszabb elemzésre lesz szükség az okok kiderítéséhez." - tette hozzá a tréner.

A Varga, Hirling duó volt az egyetlen magyar egység az evezősök pekingi küzdelmeiben.

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Alkotmánybíróság elé kerül az ágfalvi határátkelő lezárásának ügye Ausztriában

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

70 millió forint baráti ár az 1000+ lóerős új Corvette-ért

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél

Szemből érkező autó „driftelt” Tapolcán, tehetetlenül csapódott bele a vétlen fél