szerző:
MTI

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya úgy véli: minden játékosa százszázalékos teljesítményt nyújtott az Európa-bajnok Görögország ellen szombaton 3-2-re megnyert hazai barátságos mérkőzésen.

© MTI - Kovács Tamás
"Már az első félidőben is jól játszottunk, a fiúk megértették, mit kérek tőlük és remekül futballoztak. Sajnos, Huszti fejesénél nem volt szerencsénk, a játékrész végén pedig olyan hiba előzte meg a görögök gólját, amit nem szabad elkövetni" - mondta a nemzeti együttes kispadján debütáló holland szakember.

"A szünetben azt kértem a játékosoktól, hogy ne csüggedjenek, hiszen nem játszottak rosszul. Remekül kezdtük a második félidőt, rögtön az elején egyenlítettünk, utána remekül játszottunk. Minden megvalósult az elképzeléseimből, jól helyezkedtünk, motiváltak voltunk és sikerült újabb két gólt szereznünk. Talán egy tizenegyes is járt volna nekünk, a meccs után megkérdeztem erről a holland játékvezetőt, de ő azt mondta, nem tudta egyértelműen eldönteni, történt-e szabálytalanság a tizenhatoson belül, ezért továbbengedte a játékot."

A görögök ellen Huszti Szabolcs számára új poszton, csatárként szerepelt. "Biztos sokan meglepődtek ezen a döntésemen, számomra az együtt töltött rövid idő után természetesnek tűnt ez a megoldás. Minden játékos kiválóan teljesített, Husztit azért emelném ki mégis, mert ő egy számára is teljesen új feladatot oldott meg remekül."

A szakember alig cserélt a mérkőzésen. "Szeretném minél hamarabb jobban megismerni a játékosaimat, erre pedig akkor nyílik igazán lehetőség, ha nem egy félidőn keresztül, hanem 90 percig figyelhetem a teljesítményüket. Ezért nem is terveztem, hogy kihasználom a rendelkezésemre álló hat cserelehetőséget."

A magyar csapat tagjai most két nap pihenőt kapnak, majd elkezdik a felkészülést a horvátok elleni szombati mérkőzésre, amely 20:30 órakor kezdődik a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionban. "Az egy másik mérkőzés lesz. A görögök legyőzése apró és fontos siker a magyar futball számára, de a jövő héten már nem ezzel foglalkozunk."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben

Fekete október: már több tucat magyar halt meg közlekedési balesetben

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Történelmi csúcson az amerikai sertéshúsexport

Imbolyogva sétál az új kétlábú robot, de úgy forog, mint egy balett-táncos – videó

Imbolyogva sétál az új kétlábú robot, de úgy forog, mint egy balett-táncos – videó

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

Kína vezető szerepet kíván betölteni a kibertér fejlődésében

Így használhatja a Google fordítóját böngésző nélkül

Így használhatja a Google fordítóját böngésző nélkül