szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Aranyérmet szerzett a Gyenesei Leila, Tóth Adrienn, Kovács Sarolta összeállítású csapat a budapesti MVM öttusa-világbajnokság női váltóversenyében. A második helyen a britek, a harmadikon a lengyelek végeztek.

Jó lövészettel kezdett a fiatal magyar válogatott, és a vívásban sem okozott csalódást.  Az első szám után még hetedik volt, a második után harmadik, a verseny kétharmadánál pedig már első. Ehhez kiemelkedő úszás kellett, a hazai trió három percen belül teljesítette a 3x100 méteres távot, amire korábban, a világbajnokságok történetében még nem volt példa.

Kedvezően alakult a folytatás is, amennyiben a magyarok valamennyi ellenfelüknél jobban lovagoltak, egyetlen hibával teljesítették a pályát.

Következett a 3x1500 méteres futás, melynek rajtjánál a britek 18, a lengyelek 37 másodperccel indultak az élen álló hazai csapat első embere után. Gyenesei növelte a különbséget Mhairi Spence-szel szemben, majd Tóth diktált olyan tempót, hogy a britek legjobbja, Katie Livingston csak az eredeti állapotot tudja visszaállítani. A záró párban Kovács sikeresen tartotta távol Heather Fellt, az előnyből kilenc másodperc megmaradt. Az élen hatalmas futás zajlott, a számot a britek nyerték a magyarok előtt.

Szép hazai siker született, a rendkívül fiatal csapat - Gyenesei 22, Tóth és Kovács 17 éves - összeszedetten és céltudatosan versenyezve, kellemes meglepetést okozva végzett az élen.

"Szerettük volna, ha lenne egy érmünk, aztán az úszás után az élre álltunk, és akkor már mást akartunk - kezdte értékelését Kulcsár Antal szövetségi kapitány. "A futásra az volt a taktika, hogy mindenki nagyon erősen kezd, de csak annyira, hogy a második körére is maradjon ereje, és még hajrázni is tudjon. Mindhárman megcsinálták, egyforma időt futottak. Felnőtt egy új generáció."

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!