szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A cseh-török mérkőzésen akár tizenegyespárbaj is dönthet a negyeddöntőbe jutásról az osztrák-svájci közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény határozza meg a sorrendet, ha ez döntetlen, akkor az összesített gólkülönbség, majd a több lőtt gól dönt. Ha így sem lehet megállapítani a sorrendet, akkor az úgynevezett UEFA-együttható dönt, amelyet a 2006-os világbajnokság és a jelenleg zajló kontinenstorna selejtezőinek eredményei alapján számolnak ki (a megszerzett pontokat elosztják a lejátszott meccsek számával).

Ha ez is egyenlő, akkor az Eb-n sportszerűbb válogatott jut tovább. Amennyiben ebben a tekintetben sincs különbség a csapatok között, sorsolás következik.

Előfordulhat azonban az is, hogy két együttes között tizenegyesek döntenek a továbbjutásról, ha éppen egymás ellen játszanak. Az A csoport záró fordulója előtt a csehek és törökök azonos pontszámmal, gólkülönbséggel állnak a 2-3. helyen, és rúgott és kapott gólok számában sincs különbség. Ha a két válogatott összecsapása vasárnap döntetlennel ér véget, akkor a lefújás után tizenegyespárbaj következik, és ennek győztese folytathatja a negyeddöntőben.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Sport

Gera Zoltán a Fulhamé

Noha a csapat hivatalos oldalán még nem jelent meg a hír, gyakorlatilag készpénznek vehető, hogy Gera Zoltán az angol élvonalbeli Fulham labdarúgócsapatához igazolt. Az átigazolásról a BBC is beszámolt.

MTI Sport

Chelsea: Scolari az új edző

Luis Felipe Scolari, a portugál válogatott szövetségi kapitánya lesz július 1-jétől a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője.

MTI Foci-Eb

Podolskitól megvonná állampolgárságát egy lengyel nacionalista

A német fővárosban szerdán nagy felháborodást váltott ki egy lengyel nacionalista politikusnak az a követelése, hogy a lengyelek ellen német színekben két gólt szerző, kettős állampolgárságú, 23 éves Lukas Podolskitól vonják meg a lengyel állampolgárságot.

Vincze Szabolcs Foci-Eb

Ibrahimovic feltörte a 2004-ben Eb-címet érő görög védelmet

Az Európa-bajnokság D csoportjának első körében Svédország két góllal legyőzte Görögországot, a cím védőjét. Eltekintve pár kontrától a görögök játékában nem volt benne a gól, de ha Zlatan Ibrahimovic nem villan, könnyen elképzelhető, hogy a svédek sem találnak be Nikopolidisz kapujába.

Vincze Szabolcs Foci-Eb

Fél lábbal már a negyeddöntőben a portugálok

Deco, Cristiano Ronaldo és Quaresma góljaival Portugália válogatottja 3-1-re legyőzte Csehországot az Európa-bajnokság A csoportjának második körében, így fél lábbal már a negyeddöntőben érezheti magát. Luiz Felipe Scolari csapata egyben visszavágott az 1996-os Eb vereségért.

MTI Foci-Eb

"A hollandok tegnap este megsemmisítették az olaszokat"

Az olasz sajtó majdhogynem egyöntetűen katasztrófáról ír a nemzeti válogatott 3-0-ás veresége után, amelyet a squadra azzurra a labdarúgó Eb csoportmérkőzéseinek nyitófordulójában, hétfő este szenvedett el a hollandoktól a C betűjelű négyesben.

Vincze Szabolcs Foci-Eb

Villa mesterhármast szerzett, Oroszország kapitulált

Spanyolország egy gólzáporos mérkőzésen 4-1-re legyőzte a gyenge napot kifogó orosz válogatottat. A mérkőzés tulajdonképpen már az első félidőben eldőlt, mikor David Villa duplájára nem tudott felelni Guus Hiddink csapata, és a második félidőben sem tudtak értékelhető futballt játszani. Egyedül az utolsó percekben támadtak fel, egy szépítő gólon kívül azonban többre már nem futotta.